pozsonyicsata-lovassaga

Felejtésre ítélt múltunk: a Pozsonyi csata.

A háború céljaként Lajos, keleti frank király elrendeli: decretum… Ugros eliminandos esse”, vagyis “rendeljük, hogy a magyarok kiírtassanak” írja az annalium Boiarum.

Előzmények:

795-796 között Károly frank király fia, Pippin befejezi azt, amit apja elkezdett! Megdönti az avar (a magyarság egyik megnevezése) birodalmat és elrabolja-, majd hűbéresei között szétosztogatja azokat az avar kincseket, amik Pannónia (Dunántúl) megszállásával a kezére kerülnek. Az évek múlásával egyre egyértelműbbé válik, hogy az avarnak nevezett magyarság, önerőből képtelen visszafoglalni elvesztett birtokát, annál is inkább, mert bolgárok az Alföld jelentős területét is elfoglalták, illetve a Felvidék jó része is morva megszállás alá kerül. Tehát a Kárpát-medencei Őshaza ismét segítségre szorul! A magyar alapítású Kijevben, a fegyvergyártásunk központjában megkezdődik a felkészülés az Őshaza katonai megsegítésére. Végül is erre 895-896 között sor. Ezt nevezzük tévesen Honfoglalásnak! Az Őshaza katonai visszafoglalásának érdekében Árpád fiának, Leventének a vezetésével 20-25 ezer főt számláló hadsereg indul a Bolgár cár ellen harcoló Bizánc megsegítésére. Feltehetően kiderül a magyarság, Kárpát-medence újboli elfoglalására irányuló terve, ezért Bizánc és a bolgárok különbékét kötnek, így a magyar hadsereg magára marad a bolgárok ellen! Harcukat folytatják, ugyan végső győzelmet aratni nem tudnak, de hősies harcban a bolgár katonai erőt sikerül lényegesen legyengíteni. Közben a Vereckei hágón keresztül benyomul a medencébe a fősereg is. Néhány év múlva visszaszerezzük, ami mindig is a mienk volt: a Kárpát-medence teljes területét! Árpád apánknak arra is van ereje, hogy a frankok által elrabolt magyar (avar) kincsek visszahozatalára sorozatos katonai akciókat indítson! Sikerrel! (Ezt az időszakot nevezik a kalandozás korának! Vagyis inkább a tolvajt /frankokat, germánokat/ igyekszik felmenteni tette alól a hivatalos “magyar” történetírás!)

Jogos tulajdonunk visszaszerzésével viszont kivívjuk a – rabló – frankok, bajorok, stb. haragját, akik ezért a magyarság teljes elpusztítását tűzik ki célul!

Arpad-fejedelem

A Hon-visszafoglalást, a hazajövetelt oly remek stratégiával végrehajtó Árpád nagyfejedelem az Őshaza alapkövét tette le ismét akkor, amikor az európai seregek központosított erejének támadásával szemben megóvta népét a pusztítástól és legyőzte Európa egyesült hadait. Győzelmünk záloga az volt, hogy a pontos helyismeretből fakadóan kiválóan választották meg vezetőink a csata helyszínét! Kihasználták a dombok és mocsarak adta lehetőségeket a kb. 100000 főt számláló, a Duna két partján és magán a folyón felvonuló, túlerőben lévő hadsereg legyőzése érdekében!

Nagyon is szükségszerű, hogy megismerjük a 907. július 04. és 07. között megtörtént hatalmas diadalnak részleteit!

A csata:

Így írtak róla a múlt XIX. század történészei:

„Már június 17-ikén 907-ben roppant sereg gyűlt össze az Ennsen túl Ensburg vára és Sz. Flórián kolostora között, hol maga Lajos király is személyesen jelen volt. Az itt megállapított hadjárati terv szerint, – melyben Nagy Károly császárnak az avarok ellen ezelőtt több mint egy századdal (794) szerencsésen sikerült hadműködésének utánzására ismerhetünk, – a német haderőnek, mely legnagyobb részben nehéz gyalogságból állott, három hadoszlopra osztva egyszerre kellett előnyomulni s a Duna völgyében működni. Maga a király s mellette Burghárd passaui püspök és Aribó gróf a tartaléksereggel Ensburgnál foglaltak állomást. A Duna északi partján a vitéz Luitpold kele határgróf nyomult elő; a déli parton Dietmár salzburgi érsek Zakariás säbeni, Ottó freisingi püspökök, Gumpold, Hartvich és Helmprecht apát urak vezették zászlóaljaikat; középett a Dunán Sieghard herczeg, a király rokona Rathold, Hattó, Meinhard és Eisengrin bajor főurakkal vonult alá a hajóhaddal, a Duna parti két hadsereg fedezete alatt. Mind a három hadosztály akadálytalanul nyomult elő Pozsony tájáig, miután az Ennsen innen lévő magyar csapatok a túlnyomó erő elől visszavonulva, az ellenségnek szabad tért engedtek.

Pozsonyi csata

A magyar haderő vezetői, mielőtt erejüket összpontosíthatták, csak apróbb lovas csapatokkal nyugtalanították a salzburgi érsek hadosztályát, mely a további előnyomulást veszélyesnek tartva, Pozsony irányában megállapodott s a könnyű magyar lovasság csatározásai ellen csak célszerűen megerősített táborában találhatott biztonságot. Miután azonban a nemzetségek zászlóaljai megérkeztek, az összes magyar haderő az ellenség hadtesteit külön-külön s legelsőbben is a főpapok táborát határozá megtámadni. Iszonyú volt a viharként rohanó magyar lovasság támadása, nyilaik zápora tetemes veszteséget okozott a bajorok sűrű soraiban: de e rövid heves roham az erős fekvésű tábor tömeges ellenállását egyszerre nem bírta megtörni. A magyarok ekkor, hogy czéljokat érjék, a lassúbb, de biztosabb módhoz folyamodtak. Egyes kisebb csapatokban véletlenül rohanták meg az ellenséget, s éppen oly gyorsan száguldottak vissza táborukba, mind roham közben a német táborra, mind visszavonulásukkor üldözőikre szakadatlan nyilazva.

Magyar hátrafele nyilazó lovas

Éjjel nappal, jobbról, balról, mind addig folytak a csatározó támadások, míg az ellenség e folytonos zaklatásban kifáradva erejét és bátorságát nem vesztette. Ekkor minden oldalról tömeges rohamot intéztek a lankadt bajorokra. Dietmár érsek, Ottó és Zakariás püspökök s több főpapok a viadal helyén halva maradtak. Még azon éjjel a legnagyobb csendben átúsztatott a Dunán a magyar hadsereg, s másnap hajnalban, mielőtt Luitpold a túlparti szerencsétlenségről értesülhetett volna, ennek táborát is fölveré, zavarba hozá s csaknem egészen megsemmisíté. A fővezéren s Eisengrin királyi főasztalnokon kívül tizenkilencz bajor főúr esett el a viadalban, s ezrenként borították a csatatért a németeke tetemei, kik közül csak kevésnek sikerült Ensburgba Lajos királyhoz menekülni. A bajor nemesség színe ott veszett. Harmad nap a hajóhadra került a sor. Ezt a fedező hadosztályok tönkre tétele után kétségbeesés szállá meg s a magyarok győzelme e napon az előbbieknél még könnyebb lőn. Sieghard herczeg csak futással menthette meg életét; Rathold, Hattó és Meinhard a halottak közt maradtak. Így a magyarok három nap három sereg fölött ünnepeltek tökéletes diadalt.

A koczka fordult s a támadottak támadókká váltak, s nyomon űzték a szétvert hadak megfutamodott maradványait, melyekkel csaknem egyszerre érkeztek Ennsburg közelébe, útközben Szent-Pölten monostorát is fölégetve. Lajos király pihent hadaival ellenök vonula. A tért, melyen a két seregnek találkozni kellett, oldalt erdők szegélyezték, s ezeket a magyarok szokásuk szerint előre erős csapatokkal rakták meg. A királyi sereg támadása után a magyar lovasság csakhamar futásnak ered, a németek diadalt reményelve hévvel nyomulnak utánok, de a mint az erdő mellett elhaladnak, a lesben álló csapatok borzasztó riadással kitörve, hátba támadják őket. E pillanatban a futamodók megfordítják lovaikat és sűrű nyilazással fogadják üldözőiket, kik két tűz közzé szorítva s néhány pillanat alatt bekerítve, fegyvereik csapásai alatt hullanak el. A király kevesed magával csak nagy bajjal menekülhetett Paussauba.” (Szabó Károly, A magyar vezérek kora 148-154. II. 1892.)

Hogy a német hadsereg veresége teljes volt, azt az egykorú évkönyvírók sem tagadják. Lajos király, már nem mert többé bajor földön tartózkodni. Németország biztosabb nyugati részébe húzódott. Az Enns mellett fekvő szép vidék egészen a magyarok birtokába került s még az augsburgi veszteség után is, egész Géza vezér idejéig birtokukban maradt. De mégsem lehetett oly nagy csapás Magyarországra az augsburgi (Lech-mezei) csata, mert a veszteség ellenére jó 100 évig a németek nem háborgatták többé Magyarországot. Így verte szét dicső Nagy Árpád Apánk azt az egyesült, támadó frank – német hadsereget, melynek zászlajára az volt írva: a magyarokat meg kell semmisíteni! Ezzel teremtette meg Árpád végérvényesen ismét az erős Magyar Birodalmat. Általa nyert szép Hazát az egységes, összetartó és a Vérszerződés Alkotmányával rendezetten kormányzott Magyar Nemzet. De nagy áldozatot adtunk ezért! Árpád volt az áldozat, mert belehalt ő is és két nagy fia is a Magyar Hazát megalapító véres küzdelemben kapott sebeibe.

 Arpad%20fejedelem

A http://domonyi.aries.hu/Pozsonyi_csata_West-Point.html#.VZbPQY0w_IU honlap tartalmának felhasználásával:

Madarász László

Felhívás!

Kedves Szkíták!    Hunok!      Magyarok!  

Ismét a magyarság legnagyobb ünnepére és győzelmére emlékezünk! 
 
időpont:        2015. július  07., kedd – 18 óra
helyszín:             Budapest, Hősök tere 
 
1108 éve, hogy Árpád fejedelem a  háromszoros túlerőben lévő, hazánkra támadó egyesített nyugati seregeket verte meg. 
A győztes csatának köszönhető, hogy van hazánk.
Ünnepeljünk és emlékezzünk együtt!  
 
A pozsonyi csata történetét Herceg Ferenc ismerteti. 
A hősiességről Kubinyi Tamás tart előadást. 
 
A közmédiában ez az ünnep nem kap hangot, mert a győzelem a magyarok dicsőségéről szól. 
Országos ünnep kellene, hogy legyen, és a történelem órák kereteiben kötelezően kellene tanítani.  
 
Feltétlen számítunk  Rátok!  
A megjelenés minden magyar ember számára kötelező!   
 
Kérjük, terjesszétek a felhívást; küldjétek tovább, hogy minél többen legyünk!
A várható nyári hőséget a rendezők egy pohár ajándék sörrel enyhítik!
 
Baráti üdvözlettel
 
Herceg Ferenc
06 – 20 – 530 0933 
 
 
 
 
Szövegközi kép 1

Tovább

Digimax A50 / KENOX Q2

Történelem kérdésekkel

A magyarság hivatalos történelmét mindenkori elnyomóik írják, hogy ősiségünket elhallgatva-, büszkeségünket megtörve-, vagy éppen bűntudatot gerjesztve elvegyék múltunkat, megmérgezzék jelenünket, lehetetlenné tegyék jövőnket!

 

Mindig is érdekelt a történelem. Középiskolai tanulmányaim alatt viszont már feltűnt, hogy bizonyos történelmi események hivatalos magyarázata, és az azokban foglalt állítások egy része, nemhogy megvilágítaná az adott témát, hanem csak újabb és újabb kérdéseket vet fel, melyekre elfogadható válasz nem születik! Ugyanakkor a történelmünk oktatása során az látható, hogy csatavesztéseinket kiemelik, de győzelmeinket kicsinyíteni igyekeznek és elhanyagolhatónak kívánják feltüntetni.

Első példaként említeném meg az ókori római birodalommal kapcsolatos véleményemet:

Az alábbi térkép az ókori római birodalom kiterjedését mutatja Pannónia megszállása előtt:

róma ie.

Mint láthatjuk, a rómaiak nem csak Európára, hanem Afrikára, Ázsiára is igyekeztek kiterjeszteni hatalmukat. Mégis kérdésként felmerül: a Kárpát-medence területét miért hagyták szinte érintetlenül, mindazok ellenére, hogy közeli fekvése, különleges éghajlati adottságai miatt, de nem utolsósorban stratégiai okokból is, annak megszállása indokolt lehetett volna? A hivatalos történelmi felfogás szerint ezen a területen barbárok, civilizálatlan népek éltek, így a borostyánút kivételével a Kárpát-medence érdektelen, értéktelen volt római szemmel nézve. Azonban, ha a térképre nézünk, ugyanaz elmondható lenne jó néhány általuk már elfoglalt, vagy hatalmuk alá vont afrikai vagy ázsiai területről is! Tételezzük fel, hogy a Kárpát-medencét akkor a rómaiak értéktelennek tekintették kitudja milyen okokból, de érdektelennek semmiként! A birodalom ellen irányuló estleges támadást a Kárpát-medence irányából lehetett volna leginkább végrehajtani, melynek velejárója: akár a birodalom esetleges kettészakítása, de szerencsés esetben akár magának Rómának a bevétele.

Erre logikus magyarázatként, csak azt lehet feltételezni, hogy őseink (nevezzék is őket szkítáknak, pannonoknak, hunoknak, avaroknak, stb.) a testvéri népekkel együtt itt a Kárpát-medencében, egy katonailag erős, de nem terjeszkedő államot hoztak létre, mellyel még a római birodalom sem mert ujjat húzni sokáig! Az, hogy a korabeli időszakról fennmaradt írások azt állítják, hogy itt barbárok laknak, inkább arról tanúskodik, hogy kedvét igyekeztek szegni az esetleg idelátogatóknak, mert olyan dolgokat tapasztalhattak volna, ami nem Róma érdekét szolgálná! Pl. a rabszolgatartás hiánya, az írás olvasás általános tudása, magas szintű növénytermesztés, valódi demokrácia, stb. Tudomásom szerint az etruszkokról (valószínűleg közvetlen rokonaink!) is hasonlóakat állítottak, annak ellenére, hogy tőlük tanultak meg építkezni, amit persze tovább is fejlesztettek!

Igen, jól gondolod kedves olvasó: mindez feltételezés! Ha nem értesz egyet vele, akkor viszont Te magyarázd el, hogy később miért foglalja el Róma, Kárpát-medencénk egyes területeit, másokat miért nem? A hódításuk jól látható az alábbi térképen, mely Traianus császársága alatt érte el legnagyobb kiterjedését!

 Róma iu.

Történelmünkből kiragadva, most idézzük fel a Tatárjárás időszakát:

1241 -1242 között a mongol csapatok (tatár megnevezés szerintem helytelen) két irányból betörnek a Magyar Királyság területére. A Muhi csatavesztés után, majd a befagyott Dunán átkelve, végig pusztítják az országot, melynek „eredményeként” a lakosság legnagyobb része megsemmisül. Állítják ezt a történelemkönyvek. De igaz lehet-e mindez?

A „tatárok” váratlan és hirtelen kivonulása után IV. Béla király újraszervezi az országot és kővárak építésébe kezd. 1246. –ban a Lajtán átkelve – nyugati források szerint – 80000 főt számláló hadsereggel megtámadja Harcias Frigyes osztrák herceget, aki korábban a „tatárjárást”, azaz az ország védtelenségét kihasználva, betör a Magyar Királyság területére és Győrig pusztít! A Lajta menti csatát elvesztettük, de Harcias Frigyes a csatában meghal. 1252 –ben a „majdnem teljesen kiirtott” lakosságból szerveződő hadak betörnek Styriába. 1253 és 1254 között már három magyar hadsereg harcol nyugaton, miközben vélhetően az ország déli végeit és keleti határait is védeni kellett! Délről a Velencei Köztársaság, és a Szerb Királyság fenyegethette volna az országot, keletről az esetleg megismétlődő mongol támadás! IV. Béla, ha jól emlékszem, 1254 –ben visszavívja Zárát (ma Zadar) a Velenceiektől!

Igazán szép teljesítmény ez, a hivatalos történelmi felfogás szerint „majdnem teljesen kiirtott” Magyar Királyság lakosságától, a „tatárjárás” után alig több mint 10 évvel! Igaz ez még akkor is, ha a magyar seregek között számításba vesszük az újra letelepített kunokat! Hihetetlenül nagy teljesítmény ez a „kiirtott” lakosságtól, ha végig gondoljuk: a különböző harcoló- és védő hadainkat élelemmel kellett ellátni, azt meg kellett termelni, fel kellett dolgozni, el kellett juttatni a seregekhez, mindeközben épültek a kővárak a király parancsára! Mivel nem feltételezem, hogy klónokból, vagy szellemharcosokból álló katonáink lettek volna, nagyobb a valószínűsége annak, hogy a mongol támadás nem a Magyar Királyság népei ellen irányult! Vélelmezhető, hogy a „tatárjárás”, az idegen, pápai érdekeket szolgáló papság és az országot tulajdonképpen fosztogató külföldi eredetű urak ellen folyt, amit politikai okokból később a magyarság elleni támadásnak állítottak be! Nem vitatom, biztosan sok ártatlan áldozat is volta nép köréből is, de közel sem lehetett annyi, mint amit a „történelem tudorok” állítanak!

Ezt az álláspontomat erősítheti a „tatár” hordák váratlan kivonulása a Magyar Királyság területéről! A hivatalos felfogás szerint Batu – a mongolok vezetője – a kánválasztás miatt hagyta el a Magyar Királyság területét, nem egészen egy évi pusztítás után. Azonban a kánválasztásra csak 1246 –ban került sor, viszont a mongolok kivonulása 1242 tavaszán már megtörtént! A hirtelen történő „tatár” kivonulásnak okaként én két lehetőséget jelölnék meg. Az egyik az, hogy a királyság testén élősködő idegenek többségét megsemmisítették, azaz céljukat elérték, másik lehetőség az, hogy IV. Béla királyunk a megmaradt lakosságból kisebb harcoló egységeket szervezhetett országszerte, a „tatár” által el nem foglalt kővárakra támaszkodva, melyek fel- felvették a harcot a ránk törő ellenséggel, ami megosztotta a mongol hadakat. Az a tény, hogy a „tatárok” a néhány tíz éves Szerb Királyság területén áthaladva hagyták el az országot, és nem ott ahol bejöttek (pl. Vereckei hágó), az első feltételezésemet erősítheti, hiszen szerb területen végzett pusztításukkal hosszú időre megakadályozták, hogy a szerb király és a bolgár cár összefogásával a Magyar Királyság területét déli irányból rabló- vagy területszerző támadás érje!

 

Mohácsi vész:

1526 –ban Mohács közelében elvesztettünk egy csatát a törökökkel szemben, s vele kb. 15000 embert! (Történelmünk során sok hasonló csatavesztésünk volt, pl. a fentebb említett Muhi csata, de azt érdekes módon nem tituláljuk „vésznek”! ) Igaz a szultáni had ezt követően elfoglalta Budát, majd Pestet is, de még ez évben kivonult az országból, hogy három évig felénk se nézzen! A Mohácsi vész kifejezés egyértelműen a később bekövetkező török uralomra utal, holott a „vész” már jóval előbb elkezdődött! Mátyás királyunk 1490 évi halála után, egy gyengekezű lengyel, II. Ulászló került a királytrónra, akit csak Dobzse Lászlóként emlegettek, mivel mindenre csak bólintani tudott. (Dobzse magyarul: jól van.) Valójában az országot a királyi tanács irányította, mely inkább arra szolgált, hogy az idegenszívűek és a Fugger bankárcsalád lerabolják Mátyás népét! (Ha itt párhuzam lelhető fel a magyarországi rendszerváltást követő időszakkal, vagy a banki devizahitelezés kapcsán, az bizonyára nem a véletlen műve lehet!) A szabad rablásnak meglett az eredménye: 1514 Dózsa féle parasztfelkelés. Ulászló után fia, II. Lajos gyermekként kerül a trónra, így esélye sem volt az ország és népe gazdasági helyzetének javítására. Az idegenszívűek a szabad rablást tovább folytatták, az államkincstár teljesen kiürült! Lajos a török fenyegetettség miatt megpróbált kölcsönt felvenni a Fuggerektől, Magyarország védelmének megszervezésére, akik azt megtagadták. (Egyébként a Fugger névből ered a fukar szavunk!) A mohácsi csatavesztés, egyértelműen a Magyar Királyság idegenszívűek és bankárok általi kifosztásának egyenes következménye! Álláspontom szerint Mohácsot összekapcsolni a „vész” szóval: történelemhamisítás! Talán közelebb állna a valósághoz, ha Mátyás halála és a mohácsi csatavesztés közötti időszakot neveznénk át „vészkorszaknak”!

 

Középiskolában, ha álmomból felkeltettek is, tudni kellett a Muhi csata, vagy pl. a „Mohácsi vész” időpontját! De nem tanítottak egy szót sem pl. a Pozsonyi csatáról! Valószínűleg azért, mert ott nem vesztettünk, sőt olyan száz évre kiható győzelemre vezette Árpád apánk a jóval kisebb erőt képviselő magyar hadakat, mely időszak alatt a Kárpát-medence népeit külső támadás nem érte!

A ’70 –es évek közepéről származó – általam ellenőrizetlen – információ szerint, a Pozsonyi csata lefolyása akkoriban a tananyag része volt az amerikai West Point katonai akadémián!  (Véletlen forrásom: Henry Kissinger külügyminiszter Közép- Európai ügyek tanácsadója, területi illetékesség: Ausztria, Csehszlovákia, Magyarország, székhely: Bécs. Sajnos névjegykártyája elveszett. Magáról a pozsonyi csatáról, tőle hallottam először!)

A történelemhamisítás nem új keletű, de még ma is zajlik! Főleg a Kárpát-medence országaiban, beleértve Hazánkat is!

„A történelem koholmány, melyet fegyverként használnak, kik elfednék az igazságot.”

 Madarász László

Tovább