osi-magyar-hit

Őseink hitüket és ősvallásukat egykor feláldozták Európa oltárán

Admin (magaspart.hu): Tegnap emlékeztünk Szent Istvánra! Mivel minden éremnek két oldala van, egy nappal később idézzük fel, mit is cselekedett még I. István királyunk. Vajon mit kényszerültünk feladni akkor? Történelmileg elhanyagolható léptékű kis megszakításokkal – mint pl. Hunyadi Mátyás királysága – azóta is idegenek uralkodnak a magyarok (mag népe) fölött! Megérte?

“Megtartani és jogtalanul eltulajdonítani a közös forrásból merített értéket (meg nem osztani mással) pedig felelőtlenség, ami törvényszerűen megbosszulja önmagát…”

Géza Taksony fejedelem fia volt, aki puccsal ragadta magához a hatalmat, melyet ősi rend és szokás szerint nem ő örökölt volna, hanem Taksony legidősebb férfirokona.

Géza szövetséget kötött az egyházzal, amely hűbéresén, I. Ottón keresztül segítséget ígért Gézának.
Ennek fejében el kellett pusztítani a régi, ősmagyar rendet, szellemet és vallást.
Vajk-István idegen papi nevelői és idegen felesége segítségével megszilárdította hatalmát.
Aztán keresztényi könyörülettel kiirtotta családjából a Vazul-ágat és közvetlen rokonságát, forró ólmot öntetett füleikbe vagy élve eltemettette őket. Kegyetlenül megölte és felnégyelte az ősi hitet képviselő Koppány vezért, a Csanáddal való leszámolás után negyvenezer jó magyar vitézt hányt kardélre.
Aztán idegen érdekek és a feudalizmus béklyójába rakta a szabad magyar nemzetet.

Vajk-István idegenekkel vette körül magát, elszakította a keleti kapcsolatokat és gyökereket, megsemmisítette az ősi gnosztikus tudást, erőszakkal felszámolta a régi nyelvet és az ősi szeretetvallást.
A szörnyű és erőszakos hittérítés következtében ötszáz évig, vagyis a mohácsi csatát követően lehetett csak először magyarul írni a latin helyett!
A katolikus szentmiséket a XX. század végéig latinul tartották!
A magyar néppel szemben Istvánt Róma és a Habsburg-ház akarata emelte magasra.
A véres keresztény államot megteremtő uralkodó, egy utat hagyott csak meg a múlt irányába: nem nyúlt, nem mert hozzányúlni a női princípiumhoz, a teremtő szülő Babbához, a Nagyboldogasszonyhoz.
A fenséges Istenasszonyt hozzákapcsolta Szűz Máriához, akinek oltalmába ajánlotta az országot.

István szinte mindent elpusztított a magyarság lelkéből és szelleméből, egyedül az újjászületés aktusát nem vette el a megcsonkított nemzettől.
István a fejére emelte a Szent Koronát, a Napisten körét és négy földi pántját, melyet közrefogtak a csillagok.
Az államalapító modern uralkodó homlokához érintette az univerzumot és a fényt, tetején a hatalmi realitással, a megbicsaklott latin kereszttel.
Az ősi jelek, a babiloni, a máltai, a kelta, az etruszk, a tau, a kopt, az ankh, a pártus, a hun, a szkíta, az avar, az ősmagyar keresztek, az ég-élet lélek csodás jelei, mind-mind eltűntek.
Helyettük mindenhol megjelent a nyugati civilizáció öldöklésének és halálának jelképe a latin kereszt. A földi hatalom jelképe, amelyben Istent és embert egyaránt megöltek.

Új időszámítás kezdődött. Valami hosszú időre megszakadt és elpusztult. Természeti népként a magyarok minden vesztes csata után talpra álltak, megújultak és megerősödtek.
Az Árpád-ház hatalomra jutását követően idegen tanítók jöttek az országba, akik tanaikkal belülről térítették és bomlasztották a magyarságot.
Egyedül Szent László a szigorú és igazságos lovagkirály volt az, aki beismerő bűnbánatot gyakorolt: Bűnös vagyok, mert a földi méltóság teendőit nem lehet előmozdítani súlyos vétkek nélkül vallotta be utódainak.
Ám később sem engedélyezték az ősvallást, az ősírást, a származás- és örökléstant, a nemzeti öntudatot, a felébredést, nehogy a nemzet ismét magára találjon. Idegen érdekeket képviselő, sokszor léha és élősködő papok, királyok és nemesek ültek a meggyötört magyarság nyakára.
Az egykor szabad és független nép lassan rabszolga lett saját hazájában.
Isten kiválasztott, harcos szellemi népét többé már nem a régi-égi Isten irányította a szakrális fejedelmeken keresztül, hanem a nemzettől idegen lelkiségű emberek, akiknek első volt a pénz és a hatalom.
A megfélemlített és megtört nép elhagyta Istenét, az Isten elhagyta szeretett ősi népét.
Ég és föld bennük végleg kettéhasadt.
Ezer éves balsorsunk ezzel kezdetét vette. Hagytuk elveszni ősi vallásunkat, ősi hagyományainkat, értékrendünket és történelmünket. Elfeledtük őseink és hőseink dicső emlékezetét.
Babba az egykor termékeny magyar anya előbb szűzzé, majd meddővé változott.
Ősi hitvallás és hagyomány nélkül nem lehet szép, igaz és boldog jövője egyetlen nemzetnek sem!

A magyarok hitüket (természetrend) és gyönyörű ősvallásukat (szeretetvallás) egykor feláldozták az európai beilleszkedés oltárán.
Olyan kultúrkörrel, tiszta hitvilággal és magasrendű istenélménnyel jöttek vissza ismét Európába, amely teljesen átformálta a kontinens akkori civilizációját.
A magyarság megnyerése, betörése és elvesztése létkérdés volt az Atilla által megregulázott katolikus egyházi vezetés számára, hiszen egyetlen európai uralkodóház sem volt olyan független a nyugati civilizációt képviselő pápai hatalomtól, mint az Árpád-házi vérvonal.

Mivel Európa nyílt háborúban nem tudta soha legyőzni a magyarságot, azt az ősi erőt kellett elpusztítani benne, ami hierarchikus és organikus nemzetközösségét összetartotta, vagyis múltját, nyelvét és ősi hitét kellett szétrombolni.
Az ősi magyar hitvilágban világos, áttekinthető, kozmikus természetrend uralkodott: az égi hatalmak és az e világi élet egységes rendje.
Élete során ez a nép, a kölcsönös égi és földi rendet fenntartotta és folytatta, a születés és halál szent misztériumát felajánlotta Istenének.
Egy Istent vallott, esküdvén vért áldozott, gyermekeit megszentelte, táltosait beavatta, a harcot és küzdelmet tisztelte, ellenfeleit becsülte, halottait arccal a Nap felé temette.
Soha nem vágyott máséra, mindég csak a magáét akarta, becsülte és birtokolta!

A magyaroknak a szabad szellem és a szabad lélek fénykultusza mindennél fontosabb volt.

Névtelen forrásból közzétette: Virág Edit

Fotó: Magyar Nő Magazin

Forrás: Magyar tudat

Admin: Augusztus 20. az államiságunk ünnepe is. De melyiké? Az alig több mint 1000 évesé, vagy a több ezer évesé? Romulus és Remus, a legenda szerint Róma megalapítói, még egy kéjes gondolat sem voltak, amikor mi már egy nagyon jól szervezett államban éltünk itt a Kárpát medencében!

Tovább

nyergestető

A magyar történelem Thermopülai csatája

Tuzson János őrnagy és 200 székely katonája fejébe vette, hogy a Csíkszereda felé előrenyomuló többezres orosz hadtestet megállítja az utolsó, stratégiailag védhető ponton. A Nyergestetőn.

 

Talán nem túlzok, ha azt mondom: kevés olyan ókori esemény van, amelyre iskolai tanulmányainkból szinte mindannyian emlékszünk. Leonidász király és 300 spártai katonájának a Thermopülai-szorosban véghez vitt hősi cselekedete ezen kevesek közé tartozik. Meglehet a többség még az „Itt nyugszunk. Vándor vidd hírül a spártaiaknak: / megcselekedtük, amit megkövetelt a haza.” sírversre is emlékszik. Az azóta eltelt évszázadok során számtalan képzőművészeti, irodalmi alkotás dolgozta fel a Thermopülai ütközetet. Néhány évvel ezelőtt még hollywoodi szuperprodukció is készült a csatáról. Pedig, ha úgy nézzük, nem történt más ott, mint 300 spártai – árulás révén – elvesztett egy csatát a hazájukat fenyegető perzsák ellen.

Aztán mégsem a győző lett a győztes. A szorosban csatát vívó spártaiakra ma az egész világ, mint hősökre emlékszik. A perzsa hadsereg meg eltűnt a történelmi emlékezet süllyesztőjében. Ha azt mondom, Nyergestető, talán csak nagyon keveseknek jut eszükbe bármi is. Bevallom férfiasan, tavaly nyárig nekem sem mondott semmit ez a földrajzi név. Az anyaországban nem tanulunk róla, a köztudatban pedig nincs benne a Háromszéki- és a Csíki-medencét összekötő átjáró neve. Mi az amiért Sólyom László köztársasági elnök, dacolva a román kormányzat és a hatóságok rosszallásával, mégis elmegy oda? Mi is történt ott 160 évvel ezelőtt?

nyergestt4Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc utolsó napjaiban vagyunk. 200 ezres orosz haderő lépi át az ország keleti határát. Bem tábornok, az erdélyi magyar csapatok vezetője döntő vereséget szenved Segesvárnál. Mindenki előtt nyilvánvalóvá válik, ekkora túlerő ellen nem lehet felvenni a harcot.

Konok emberek a székelyek, ha valamit elhatároznak, a világ minden kincséért sem tágítanak tőle. Ilyen volt a magyar szabadság ügye is. Tuzson János őrnagy és 200 székely katonája fejébe vette, hogy a Csíkszereda felé előrenyomuló többezres orosz hadtestet megállítja az utolsó, stratégiailag védhető ponton. A Nyergestetőn.

nyergestt2Nyergestető a Háromszéki-medencét és a Csíki medencét összekötő átjáró a Csíki-havasok és a Torjai-hegység között. A 895 m magasságban lévő nyereg, hágó az utolsó védhető hely az Ojtozi-szoroson áttörő csapatok ellen. Számtalan véres ütközet helyszíne volt tatár és török beütésekkor.

A sokszoros túlerőben lévő orosz sereg nem bírt a székelyekkel. Tuzson János honvédei 1849. augusztus 1-jén többször is visszaverték az orosz támadást. Mígnem egy román pásztor a védők hátába vezette az ellent.

Kányádi Sándor Nyergestető című versében így ír erről: „Végül csellel, árulással / délre körülvették őket, / meg nem adta magát székely, / mint a szálfák, kettétörtek. / Elámult az ellenség is / ekkora bátorság láttán, / zászlót hajtva temette el / a hősöket a hegy hátán.”

 

Kányádi Sándor: Nyergestető

A néhai jó öreg Gaál Mózesre,
gyermekkorom regélőjére is emlékezve
Csíkországban, hol az erdők
zöldebbek talán, mint máshol,
ahol ezüst hangú rigók
énekelnek a nagy fákon,
s hol a fenyők olyan mélyen
kapaszkodnak a vén földbe,
kitépni vihar sem tudja
másképpen, csak kettétörve,
van ott a sok nagy hegy között
egy szelíden, szépen hajló,
mint egy nyereg, kit viselne
mesebeli óriás ló.
Úgy is hívják: Nyergestető;
egyik kengyelvasa: Kászon,
a másik meg, az innenső,
itt csillogna Csíkkozmáson.
Nemcsak szép, de híres hely is,
fönn a tetőn a nyeregben
ott zöldellnek a fenyőfák
egész Csíkban a legszebben,
ott eresztik legmélyebbre
gyökerüket a vén törzsek,
nem mozdulnak a viharban,
inkább szálig kettétörnek.
Évszázados az az erdő,
áll azóta rendületlen,
szabadságharcosok vére
lüktet lenn a gyökerekben,
mert temető ez az erdő,
és kopjafa minden szál fa,
itt esett el Gál Sándornak
száznál is több katonája.
Véres harc volt, a patak is
vértől áradt azon reggel.
Támadt a cár és a császár
hatalmas nagy hadsereggel.
De a védők nem rettentek
– alig voltak, ha kétszázan -,
álltak, mint a fenyők, a harc
rettentő vad viharában.
Végül csellel, árulással
délre körülvették őket,
meg nem adta magát székely,
mint a szálfák, kettétörtek.
Elámult az ellenség is
ekkora bátorság láttán,
zászlót hajtva temette el
a hősöket a hegy hátán.
Úgy haltak meg a székelyek,
mind egy szálig, olyan bátran,
mint az a görög háromszáz
Termopüle szorosában.
Nem tud róluk a nagyvilág,
hőstettükről nem beszélnek,
hírük nem őrzi legenda,
dicsőítő harci ének,
csak a sírjukon nőtt fenyők,
fönn a tetőn, a nyeregben,
s azért zöldell az az erdő
egész Csíkban a legszebben.
(1965)

Írta:  Szathmáry

Forrás: magyarmegmaradasert.hu

 

Tovább

Atilla-és-a-Hunok

Attila a Felszabadító, a rabszolgatartó birodalmak szétzúzója

Atilla önmérséklete Róma kapujában olyan szellemi fölényt takar, amivel az óta sem tudott a nyugati történetírás megbirkózni. Jutalmul barbár fenevadként tartják számon és a kisgyerekeket riogatják vele. Ők nem tudják, neki Róma csak egy állomás volt az egységes magyar Európa megteremtésének útján.

Azóta sem volt igazi európai politikus, aki hozzá mérhető lenne. Szakrális királyaink égben fogant végtelen hatalma, melyet népükért használtak, fényévnyi távolságokra volt a barbár nyugatiak Róma romjaiba kapaszkodó hatalomőrületétől. Ma már körvonalazódni látszik az is, hogy a Római Birodalmat úton-útfélen segítő hunok Atillával sokkal messzebbre néztek, mint ahogy azt ma tanítják.

Aki most legyinteni akar, halassza későbbre: bizony mindkét Római Birodalom adófizetője volt Atillának, mégpedig igen nagy tételben, ugyanakkor a hunok élelmezték őket. Ez úgy volt lehetséges, hogy az eurázsiai búzatermő öv mind a hunoké volt, hatalmas hajóparkjuk pedig e termény szállításával foglalkozott. Badiny Jós Ferenc ez utóbbi megállapításainak természetesen megsemmisítően romboló hatása van az eddig hangoztatott, nomád – értsd: primitív és barbár- életmóddal fémjelzett előtörténeti elképzelésekre. Hogyan is tudhatnának primitív barbárok kontinensnyi méretekben búzát termelni és szállítani? Pedig ezt tették.

Ami itt a legdöntőbb érvnek tekinthető a szkíták-hunok-avarok, Atilla, Baján és később Árpád mozgalma körül, az a felismerés, hogy a Kr. e. 1200 táján indult hun háborúk Kínától Rómáig a rabszolgatartó társadalmak szétzúzását célozták. A rabszolgatartók borzalmas irtást végeztek Európa magyari földműves őslakói között. Felszabadítottak szinte minden (rokon) népet Eurázsiában és egyúttal felszámolták a nagy ókori rabszolgatartó társadalmakat. Hogy miért tettek volna ilyet? Mert ők tudták, hogy egész Európa földművesei, az őslakók, a Kárpát-medenceiek, a kelták nyugaton és a szkíták-szarmaták keleten mind az ő népük és a reájuk telepedők nyomása alatt nyelvüket és nemzetüket készültek elveszíteni. A harcias nagyállattartók, a rettenthetetlen katonák jöttek felszabadítóként vissza földműves testvéreik hívására, és a nagy munkát el is végezték. A „szlávokat” sem ajándékképpen szabadították fel, hisz köztük is rengeteg őshonos földművelő készült felszívódni és elveszíteni nyelvét. Nem csoda hát, hogy a „horror történelem” – (a tanított köztörténet) – írói minden hunban, de legfőképpen Atillában szörnyeteget szeretnének láttatni, hisz az ő népeik jólétét tönkretette Atilla. Nekik valóban a Flagellum Dei, Isten ostora csapott végig a hátukon. Nekünk viszont Atilla első nagy királyunk, népünk megmentője és újraegyesítője.

 Attila lakomája

Európának pedig akár Catalaunummal, akár nélküle, döntő változásokat hozott. Az addigra megváltozott tudatú nyugat-európai magyari leszármazottakat nemzetünkbe visszahozni már nem tudta, de a földrésznek e részét is felszabadította. Különös módon az akkor felszabadult Nyugat-Európa, amely akkor frank név alatt kezdett új életet és egyesítette nyers erőit, a bukott Római Birodalom eszménye helyett nem talált jobbat. Még különösebb az, hogy szinte Bismarckig tovább élt a Birodalom iránti vágyódás ezen a tájon. Hogy ez Róma „zsenialitását”, vagy az utódok gondolati sivárságát bizonyítja-e inkább, majd megválaszolja valaki az eljövő generációkból.

Vesztésre áll már a népvándorlás elméletének ügye is, Atilla nem lehetett egyszerre a dominósor két végén, amikor valójában ki sem mozdult Európából. A rómaiak és görögök-bizánciak Atilla csapásait meglehet, egy számukra végtelennek tűnő népözöntől elszenvedett csapássorozatként élték meg. Úgy tűnik, hiába írtak eddig már könyvtárakat tele a hunokról és Atilláról, mert csak azon tények alapján is, amit itt sikerül felemlíteni, az ő történetüket is újra kell írni. A rabszolgaság felszámolása helyreállította a népek valódi egyenjogúságát. Hogy ez mennyire így van, arra fényes bizonyíték a perzsa, arab, itáliai és görög pompázatos világbirodalmak romjain maradt egykori vezérnépek utódainak eljelentéktelenedése, elszürkülése.

Arra mindenesetre maradt energiájuk, hogy egykori „dicsőséges” történelmüket úgy írják meg, hogy abból ne derüljön ki a valóságos ókori történelem és saját bűneikért a sommásan barbárnak nevezett népeket tegyék felelőssé. A „barbárok” istene, műveltsége, tudása ma is fénylik. Többek közt mi magunk is emiatt lettünk „betolakodók” saját őshazánkban, ez a „jutalom” kijárt Atilla örököseinek. A nyugaton felszívódott hunokban már nem keresnek ellenséget, onnét nézve megszűntek létezni. Ami pedig Buda halálát illeti, nemcsak a történeti tények cáfolják, de a magyar szellemiség sem engedte meg ilyen tett elkövetését sem Atillának, sem másnak. És ha ilyen szörnyűség elkövetését csak az erkölcsük nem engedte, akkor azt nem is tette meg senki, akár van erre „írott” forrás, akár nincs.

A hun kérdéskör tárgyalásába a németek már eddig is nagy energiát fektettek, valószínűleg nem véletlenül, ők a hunok „indogermánságából” kiindulva szeretnének a Régi Kelettel azonosulni. E szándék megléte azt mutatná, nem is olyan rossz a hunok származása. Szerintem azonban rossz úton járnak, ha a hunok „indogermanizálásán” munkálkodnak, mert az Atillával és a hun névvel kapcsolatos németországi helynevek azokra a területekre összpontosulnak, ahol valóságos hun letelepedés volt: Bajorországban és Svájcban, ez pedig nem indok arra, hogy a fehér hunokat – akik Ammianus Marcellinus szerint tényleg fehérek és szőkések lettek volna, mint az alánok – egyszerűen germánnak jelentsék ki. E kérdések megválaszolását bízzuk azokra, akik ezt felvetették. Ami azonban mindenki számára megfontolandó lehet, az éppen az a kívánság, hogy mindenki a saját történelmére lehessen büszke, akármilyen volt is az, pusztán azért, mert az a sajátja. Nyugodtan felszámolhatjuk tehát a kis nép – kis történelem, nagy nép – nagy történelem téveszmét most így együtt, mindannyian.

Forrás: Magyar Nemzeti Kártya

Tovább

Turul

A győztes forradalom – 1848

 

„A mi forradalmunk Pesten, március 15-én nem vérontás volt, hanem egy szép ünnep, a szabadság ünnepe: ezerek meg ezerek csoportoztak össze Isten ege alá, ezerek meg ezerek emelték égre kezeiket, s egy szívvel, szájjal mondták Petőfi Sándor után az eskü szavait.”

(Arany János)

„A ti életeteknek a szabadság olyan, mint a halnak a víz, madárnak a levegő, vadnak a rengeteg. Legyetek inkább halni készek véle, mint élni nélküle. Midőn mindeneteket föláldozátok érte és a szabadságot megnyerétek, nem vesztétek semmit, hanem nyertetek mindent.”

(Bozzai Pál)

 

  1. március 15-e történelmünk egyik legkiemelkedőbb jelentőségű napja, a nemzet szabadságvágyának kifejezője, a fejlődés, a modernizáció szimbóluma.

Miután a közbeszédben gyakran együtt emlegetjük a két fogalmat – a forradalmat és a szabadságharcot -, sokan gondolják úgy, hogy március 15-én egy elbukott forradalmat ünneplünk. Pedig a valóság egészen más! Az 1848. március 15-én kitört polgári forradalom legfőbb törekvései teljesültek, így Magyarországon az országgyűlés közvetítésével vértelenül, erőszak nélkül, az uralkodó és a nádor által törvényesen engedélyezett módon, békés szabályossággal alakult meg a független magyar kormány. Így nyugodtan kijelenthetjük: győzött a forradalom. Igaz ez még akkor is, ha a későbbi szabadságharc elvesztése miatt a magyar függetlenségi mozgalom vereséget szenvedett 1849-ben.

Március 15.-e igazi történelmi jelentőségét nem is a sokat citált pesti eseménysor adja meg, hanem a várostól 180 km-re lévő pozsonyi országgyűlés tevékenysége! Március 15-e csupán egy a nevezetes napok között. Igaz, messze kiemelkedik fontosságával a többi közül. De ha hűek akarunk lenni a történelmi eseményekhez, akkor azt kell mondanunk, legalább ekkora jelentősége volt a reformkornak, a márciusi forradalmat megelőző majd két évtizedes időszaknak. Enélkül ugyanis ezeket a vívmányokat nem lehetett volna kiharcolni. Nem lehet és nem is szabad március 15-e eseményeit elválasztani az e napot megelőző 18 esztendő küzdelmeitől.

Előzmények

A 20 éves napóleoni háború (1792-1812) nagy terheket rótt hazánkra is, elég ha csak az újoncok állítására, vagy a pénz és terménybeli segélyekre gondolunk. I. Ferenc (1792-1835) király minisztere, a hírhedt Metternich osztrák herceg nagy adók és vámok kivetésével tönkretette a földművelést, ipart és kereskedelmet. Szellemi téren is óriási volt az elnyomás, német szellemben és nyelven tanítottak az iskolákban.

Ebben a nehéz időszakban olyan költők nevelték és buzdították a haza szeretetére a népet, mint Kisfaludi Sándor és Károly, Berzsenyi Dániel, Vörösmarty Mihály és Kölcsey Ferenc. Olyan főurak akadtak mint Festetich György, aki Keszthelyen gazdasági iskolát alapít, valamint Széchényi Ferenc, aki saját könyvtárát és kincseit ajánlja fel a nemzetnek. Ebből létesült a Nemzeti Múzeum. A nemzet kezdett megint feleszmélni. I. Ferenc király -a vármegyék ellenszegülésének hatására (megtagadták az adót, az újoncokat, a királyi rendeleteket)- ismét összehívta 13 évi szünetelés után 1825 évre az országgyűlést.

gróf Széchenyi István

gróf Széchenyi István, ‘a legnagyobb magyar’

Ezzel kezdődött Magyarország újjászületésének korszaka, a reformkorszak.

Az események láncolatában nagy jelentőségű volt gróf gróf Széchenyi István Hitel című művének megjelenése 1830-ban. A méltán legnagyobb magyarnak nevezett Széchenyi talán a magyar politika legkiemelkedőbb és legjelentősebb alakja volt. Az ő munkássága készíti elő az ország újjáalakulásának nagy munkáját. Jelszava volt, hogy „Magyarországnak előbb gazdagnak kell lennie, hogy független, szabad és hatalmas legyen”. Nevéhez fűződik a magyar gazdaság, a közlekedés, a külpolitika és a sport megreformálása.

Széchenyi a Hitel című művén egy évig dolgozott, hogy a benne foglalt új és átalakító eszméivel és reformterveivel lázba hozza, és a haladás útjára terelje a nemzetet. A modern nagybirtokok megművelését nem lehet korszerűtlen, Európa fejlettebb országaiban már rég elfeledett robotmunkára alapozni. („Se bot, se vessző nem hozott még egy országot is virulásra…”). Leírta, hogy Magyarországon fontos változásokra van szükség: el kell törölni az ősiség törvényét, meg kell szüntetni a jobbágy és a földesúr függő viszonyát. E művével kijelölte a változások irányát és sarokpontjait, elindította a reformkort, felnyitotta a nemesség szemét, és ráébresztette a nemzetet, hogy az országnak változtatnia kell eddigi berendezkedésén.

Széchenyi javaslatainak középpontjában a törvények átalakítása útján megvalósuló, népünk gazdasági felemelkedését szolgáló polgári átalakulás állt, hogy ezáltal hazánk versenyképes, modern országgá váljon. Egyrészt meg kellett szabadulni az elavult, – a kereskedelmet, iparosodást béklyóban tartó – középkori törvényektől, másrészt el kellett érni, hogy a kizsákmányolt rétegek – elsősorban a jobbágyság – érdekeltek legyenek munkájukban, így hatékonyabb termelő munkát végezve gyarapítsák a nemzet erejét. Ismerős célok ezek ma is, és semmit nem vesztettek jelentőségükből. Ma is szükségünk van jó törvényekre, de még inkább gondolkodó vezetőkre, összefogást pártoló, dolgozni akaró emberekre, és egymást megbecsülő polgárokra. A könyv zárómondata szállóigévé vált: „A múlt elesett hatalmunkból, a jövendőnek urai vagyunk. Sokan azt gondolják, Magyarország volt, én azt szeretném hinni: lesz!”

Széchenyi tehát elindított egy folyamatot, ami rövidesen egy mozgalommá terebélyesedve új célokkal, feladatokkal egészült ki, olyan emberek csatlakozásával, akik nélkül nem sikerülhetett volna országunk modernizációja. Kossuth Lajos, Wesselényi Miklós, Deák Ferenc, Batthyány Lajos mind felsorakoztak az új Magyarország programja mellett.

Kossuth Lajos

Kossuth Lajos

Kossuth és társai vállvetve igyekeztek elérni, hogy a diéta tagjai megértsék az ország felemelkedéséhez elengedhetetlenül szükséges lépések jelentését és jelentőségét. Meg kellett velük értetni, hogy mi az a közteherviselés, az örökváltság, hogy miért fontos a sajtószabadság, és a felelős magyar minisztérium.

A bécsi udvar úgy érezte, hogy a Széchényi és Kossuth által képviselt változások számukra komoly veszélyeket hordoznak, hiszen nem csupán modernizálják az ország gazdaságát, hanem olyan társadalmi folyamatokat is elindíthatnak, melyek veszélyeztetik a főnemesség hatalmát, és Ausztria Magyarország feletti uralmát. A bécsi hatalom tehát nem akarta a magyarországi modernizációt. Számára hasznosabb volt egy feudális viszonyok közt megmaradó, kiszipolyozható éléskamraként szolgáló gyarmat, mely elfogadja és elviseli Ausztria irányítását. Éppen ezért mindent megtett a feltörekvő hangok elnémítására. 1837-re a hatalom börtönbe juttatta Kossuthot, Wesselényit, a közszerepléstől való visszavonulásra kényszerítette Kölcseyt és megfélemlítette a reformmozgalom tagjait. De ezzel már nem lehetett megállítani a folyamatot. A stafétabotot a kor legtekintélyesebb jogtudósa Deák Ferenc vette ideiglenesen a kezébe. A pozsonyi országgyűlés reformtagjainak élére állva, 1840-re elérte Kossuth szabadon bocsátását, aki 1841 és 1843 közt a Pesti Hírlap hasábjain folytatta a harcot. Ő volt az első magyar politikus, aki felismerte és felhasználta a sajtó szerepét, és nagy hangsúlyt helyezett arra, hogy a lakosság széles rétegei megismerjék és megértsék az országgyűlésben folyó küzdelmeket.

Kossuth megértette az országgal, hogy szükség van a közteherviselésre, minden magyar állampolgárnak, – nemesnek, jobbágynak, polgárnak – egyaránt fizetnie kell az adót, hisz csak az összefogás által teremtett állami vagyon révén finanszírozható egy fejlődni akaró ország. Széchenyi a gyakorlatban is bizonyítani tudta e gondolat fontosságát, amikor kezdeményezésére megkezdték a Lánchíd építését, majd 1836-ban törvényt hoztak arról, hogy ezen a hídon bizony minden átkelőnek – nemesnek és közrendűnek egyaránt – fizetnie kell majd átkelési díjat.

Kossuth és Széchenyi érdeme volt a reformkor legnagyobb vívmányának, az örökváltságnak a tömegekkel való megismertetése, majd országgyűlés elé vitele. 1848-ig a magyar jobbágyság a feudalizmus alaptörvényei szerint nem rendelkezhetett földdel. Az általa használt földterület a földesúr tulajdona volt. A jobbágy megművelhette, és betakaríthatta terményeit, de ennek fejében rengeteg juttatással és szolgáltatással tartozott ura felé. Például a megtermelt javak tizedét át kellett adnia, illetve bizonyos napokon ingyen kellett robotolnia a földesúri majorságban. Az örökváltság révén Kossuthék azt kívánták elérni, hogy a jobbágy saját tulajdonába vehesse földjét, így munkája és élete célt, perspektívát nyerjen, aminek révén hatékonyabb munkát végezve modern gazdaságot tudjon működtetni.

A reformkor évei alatt a változásokat pártoló reformképviselők javaslatai rendre elakadtak az országgyűlések konzervatív tagjainak ellenkezésén. Mindössze néhány kezdeményezést sikerült végrehajtani, így lett pl. 1844-tól Magyarország hivatalos nyelve a magyar, az addigi latin helyett.

Ilyen előzmények után ült össze 1847 novemberében Pozsonyban az utolsó reformországgyűlés. Kossuth Lajos és köre összegyűjtötte azokat a javaslatokat, melyeket az azt megelőző 17 év alatt a változásokat követelő reformnemesség kidolgozott, de az országgyűlés mindaddig nem hagyott jóvá. Az ellenzéki párt egy nagy rohamra készült. Nem kevesebb volt az ellenzéki párt célja, minthogy az ország rendi alkotmányon nyugvó királyság helyett alakuljon polgári alkotmányos királysággá. Ehhez meg kellett változtatni a politikai, társadalmi és gazdasági rendszert. El kellett törölni a rendi kiváltságokat, fel kellett szabadítani a jobbágyokat, kimondani a törvény előtti egyenlőséget, a közteherviselést, kiterjeszteni a választójogot. Ezek alapján szükség volt népképviseleti országgyűlésre, felelős kormányra, magyar honvédségre és pénzügyre. Cél volt az ország egyesítése, az 1541 óta különálló Erdélyi Nagyfejedelemséggel történő egyesülés. A többségében nemesek és római katolikus egyházi személyek alkotta országgyűléstől komoly áldozatot kívánt a felsorolt sok új gondolat megvalósítása, mert ezekhez saját addigi hatalmukról, kiváltságaikról kellett lemondaniuk, hogy átadják az irányítást a nép által választott országgyűlésnek. Nagy változást jelent a jobbágyok felszabadítása, hiszen így a törvény előtt addigi jobbágyaikkal, a városi polgárokkal és az ország más lakosaival egyenlő jogállásúvá válnak. Ez még az anyagi létalapjukat is veszélyeztette, mert ezzel a jobbágyaiktól húzott jövedelmüktől, az egyháziak pedig a tized adta anyagi biztonságtól esnek el, hogy csak a legkeményebb áldozatokat említsük.

Így nem is olyan nagy csoda, hogy 1848 február végéig csupán csak részsikereket sikerült elérni. Kossuth és Széchenyi olykor egymással is vitába szállva igyekeztek harcolni a javaslatokért, de úgy tűnt, a bécsi hatalmat szolgáló konzervatív képviselői tábor erősebb. 1848. március 15-e azonban olyan fordulatot hozott, hogy a nagy változás mégis megtörtént. Az első fordulat március elsején következett be, amikor megérkezett Pozsonyba a párizsi forradalom híre. Kossuth kihasználta a konzervatív tábor pillanatnyi ijedtségét, – hogy a Párizsból kiinduló forradalmi hullám elérheti az országot – és gyújtó hangú felszólalásában a változásokat összefoglaló felirati javaslat elfogadását követelte.

Híres felszólalásában hangzott el a mondat: „emeljük fel politikánkat a körülmények színvonalára”. Kossuth ekkor még csak burkoltan követelte a közteherviselés, a politikai jogegyenlőség, a népképviselet és a független nemzeti kormány megteremtését Magyarországon – írja Hermann Róbert. Kossuth alkotmányt is követelt a Habsburg-birodalom örökös tartományainak, az osztrák és a cseh régióknak is.

Az alsóház el is fogadta a javaslatokat, ám a felsőház régi rendhez szokott konzervatív főurai a tárgyalás elodázására törekedtek, az országgyűlést elhagyva igyekeztek megakadályozni a reformgondolatok törvénnyé formálódását.

Ekkor úgy tűnt, megtorpannak az átalakulási folyamatok. De az események ezen pontján összekapcsolódtak az eddig több szálon futó események és az európai történések kedvezően hatottak a hazai változásokra. A forradalmak híre Pesten is megerősítette az ellenzéket. A forradalom előkészítésén munkálkodó Pesti Ellenzéki Kör petíciós mozgalmat indított, így igyekezett nyomást gyakorolni a felsőházra. Megszületett a híres 12 pont, ami tulajdonképpen Kossuth programjára épülő petíció volt.

Széchenyi közben azt javasolta, hogy a király nevezze ki őt teljhatalmú királyi biztossá, és rendelje alá az országban tartózkodó hadsereget is! A diktátori jogosítványokat követelő, a radikálisokat megfékezni akaró Széchenyi javaslatát azonban a bécsi udvar nem fogadta el.

Március 13-án a nádornál tartott kormánypárti értekezleten a bécsi forradalom hírére elhatározták, hogy Kossuth és Batthyány segítségét kérik a rend fenntartására. Március 14-én reggel azonban már elterjedt Pozsonyban is a bécsi forradalom híre. Az országgyűlés is felismerte a közhangulat változását és a bécsi forradalom jelentőségét. Kossuth a március harmadikai javaslatát a polgári átalakulás teljes programjává fejlesztette tovább. Ekkor már a főrendi tábla és a nádor vita nélkül fogadta el a javaslatot.

  1. március 15-én reggel az országgyűlési küldöttség Bécsbe indulása előtti kerületi ülésén a rendek elfogadták az általános közteherviselést, az úrbéri viszonyok eltörlését állami kárpótlással. Azt akarták, hogy a király nevezze ki a felelős minisztériumot. Március 15-én reggel tehát a rendek újabb döntő lépéssel haladtak előre. 10 órakor 72 képviselő, köztük Kossuth és Széchenyi vitte gőzhajón Bécsbe a javaslatokat, melyek uralkodói jóváhagyás esetén Magyarország számára egy új kor kezdetét jelentették. Miközben Kossuthot a forradalmi Bécsben ünneplő tömeg fogadta, Pesten is megindultak az események, kitört a forradalom.

Március tizenötödike

Innentől kezdve az események jól ismertek: március 15-én reggel a Pilvaxban Jókai felolvasta a 12 pontot tartalmazó kiáltványt, Petőfi pedig elszavalta a Nemzeti dalt. Az ifjak a szakadó esőben az egyetemre vonultak, először az orvosi karra, majd a mérnökök és jogászok következtek. Ezután a szaporodó tömegnek a Landerer-Heckenast nyomdában cenzúrázatlanul kinyomtatták a 12 pontot és a Nemzeti dalt.

Benczur Gyula Petofi

Benczúr Gyula: Petőfi

A Magyar Nemzeti Múzeum előtti népgyűlésen a legendával ellentétben a Nemzeti dal nem hangzott el, de Petőfi valóban ott állt a lépcső bal oldali mellvédjén, és lelkesítő beszédet tartott, miként Vasvári Pál és Irinyi József is. Délután háromkor majd tízezer ember jelenlétében bizottságot választottak, hogy az a városi tanáccsal elfogadtassa a 12 pontot. A városi tanács azt a tömeg nyomására elfogadta, majd megválasztották a közbátorsági bizottmányt, melybe Petőfi, Vasvári, Irinyi József, Klauzál Gábor és Nyáry Pál mellett jobbára a városi tanács tagjai, köztük Rottenbiller Lipót, kerültek be.

A húszezresre dagadó tömeg ezután a helytartótanácshoz vonult (amely „reszketni méltóztatott”). A tömeg és vezetői elfogadtatták a 12 pontot, eltöröltették a cenzúrát, és kiszabadították börtönéből Táncsics Mihályt, akit Népkönyv című munkájáért börtönöztek be 1847-ben. (Táncsics Mihály ennek a napnak az emlékére változtatta meg a nevét Stancsicsról.)

Győzött a forradalom

Éjjel ülésezett Rottenbiller Lipót alpolgármester elnöklete alatt a Pest városi Rendre Ügyelő Választmány, s kiáltványban közölte a nap eseményeit. Egy másik hirdetményben pedig bejelentette a nemzetőrség szervezésének megkezdését. Pesten ezzel győzött a forradalom.

Batthyány kormány

Tyroler József: A Batthyány-kormány, az első felelős magyar kormány

Március 17-ére már országszerte elterjedt a pesti megmozdulások híre, s a vidék mindenhol csatlakozott a forradalomhoz. Sok helyen közbátorsági bizottmányokat alapítottak, megkezdték a nemzetőrség szervezését. E napon kapott felkérést Batthyány Lajos gróf az első felelős magyar kormány megalakítására is, miután miniszterelnökké nevezte ki őt a nádor. A kormány névsora a képen felülről lefelé és balról jobbra:

Batthyány Lajos miniszterelnök, miniszterek: Szemere Bertalan (belügy), Esterházy Pál (a király személye körüli ügyek), Klauzál Gábor (földművelés, ipar, kereskedelem), Kossuth Lajos (pénzügy), Mészáros Lázár (hadügy), Széchenyi István (közmunka és közlekedésügy), Eötvös József (vallás- és közoktatásügy), Deák Ferenc (igazságügy).

A bécsi kamarilla kényszerűségből egyezett bele a polgári átalakulásba. Ez az átalakulás nem csupán a Magyar Szent Korona országait, hanem az addigi Osztrák Császárság valamennyi tartományát érintette. Népképviseleti birodalmi gyűlés és kormány alakult Bécsben is. Mindehhez a bécsi és a pesti forradalom, valamint a birodalomhoz tartozó olasz tartományok forradalma és elszakadási törekvése is hozzájárult. Az itáliai államok hadsereggel siettek az Osztrák Birodalom két olasz tartománya forradalmának segítségére. Az itteni harci helyzet pedig lekötötte a császári csapatokat, ezért nem tudtak fellépni Magyarország ellen, pedig az önálló hadügyet és pénzügyet semmiképpen sem akarták a magyar kormánynak átadni.

A kialakult helyzetben az országgyűlés és a király a változtatások mellé állt. A király kineveztette az első felelős magyar kormány miniszterelnökévé Batthyány Lajos grófot, az országgyűlés pedig harmincegy törvényben megalkotta az átalakulás törvényes alapjait. Április 11-én Pozsonyban V. Ferdinánd király magyar nyelven megtartott beszédében jelentette be a törvények szentesítését.

A modern magyar parlamentarizmus nevezetes pillanata: István nádor 1848. július 5-én megnyitja az első népképviseleti országgyűlést.

Arany János így emlékezik meg március tizenötödikéről, a szabadság ünnepéről: „A mi forradalmunk Pesten, március 15-én nem vérontás volt, hanem egy szép ünnep, a szabadság ünnepe: ezerek meg ezerek csoportoztak össze Isten ege alá, ezerek meg ezerek emelték égre kezeiket, s egy szívvel, szájjal mondták Petőfi Sándor után az eskü szavait.”

Úgy látszott, hogy minden alkotmányosan és békésen fog végbemenni. De nem így történt. A kedvező külpolitikai helyzet nem tartott sokáig. 1848 nyarán a császári-királyi hadsereg döntő győzelmet aratott az itáliai harctéren és augusztus 9-én fegyverszünetet kötöttek az itáliai szövetséget vezető Szárd Királysággal, avval az egyértelmű és határozott céllal, hogy a császári fegyverek Magyarországon is mihamarabb visszaállítsák a régi rendet. De ez már egy másik történet, itt már a szabadságharc kezdődik.

Ám a forradalom győzelmét mi sem bizonyítja jobban, minthogy az 1848-as eredményeket, vívmányokat – a jobbágyok felszabadítását, a közteherviselést és a törvény előtti egyenlőség évtizedes követelését (amelyek a reformkor legfőbb törekvései voltak) – még a szabadságharc leverése utáni rémuralom és abszolutista kormányzat sem merte eltörölni.

Az eseményeket Kossuth így foglalta össze: „Ezredéves történelmünk bizonyságul szolgál, hogy nem vagyunk gyermek nemzet; 1848-i történelmünk bizonyságul szolgál, hogy nem vagyunk elaggott nemzet.”

Megjelent: www.turul. info

Admin: Gratulálunk a www.turul.info oldalnak az 1848-as forradalom történéseinek remekbeszabott összefoglalásához!

 

Tovább

vitez-nagybanyi-horthy-miklos

Horthy Miklósról másként

Amíg a hajdan az „átkosban”, Horthyról csak rosszat lehetett mondani, addig napjainkban kizárólag kormányzói nagyságát emelik ki. Nem vitatom kormányzóként Hazánkért tett szolgálatainak nagy részét, de úgy vélem nem szabad elfeledkezni arról az ellentengernagyról sem, akinek az első nagy háború befejezését követően, lehetősége lett volna a történelmi Magyarország megmentésére. Nem élt a sors által felkínált lehetőséggel! Nézzük milyen is volt aktív- majd visszavonult katonaként vitéz Horthy Miklós:

Az I. világháborúban, az antant által létrehozott otrantói tengerzár arra volt hivatott, hogy a német és osztrák-magyar monarchia tengeralattjárói ne tudjanak a Földközi tengerre kijutni, illetve visszahajózva az Adriai tengerre, utánpótlást felvenni. A 150 km hosszú tengerzárra, amit kb. 100 horgony és 400 bója tartott, több mint 100 felfegyverzett kereskedelmi és hadihajó vigyázott. Az U-30 lajstromjelű tengeralattjárónk tengerzárnál bekövetkezett pusztulása, Horthynak, barátai elvesztését is jelentette egyben. A fájdalmas esemény is közrejátszhatott abban, hogy Horthy elhatározta a tengerzár áttörését, illetve megsemmisítését. Ennek megvalósítására tervet dolgozott ki, amit Hansa tengernagy elfogadott, egyúttal a Novara, Saida és a Helgoland cirkálókat, továbbá a Balaton és Csepel rombolókat a parancsnoksága alá rendelte. Horthy kicseréltette a három cirkáló főárbócát szálárbócra, miáltal azok sziluettje az antant legújabb cirkálóira lett hasonlatos. Ennek a cselnek köszönhetően a cirkálók gond nélkül áthatoltak a tengerzáron, majd délről északra fordulva, tehát nem várt irányból, hátulról támadták azt. A vállalkozás sikert hozott, elsüllyesztettek 14 zárgőzöst és többet megrongáltak. 1917. május 15. reggelén az ellenség felderítő rombolói felfedezték a visszatérő hajóinkat, majd rövid tűzharc után azok után haladtak. Közben megérkezett az antant hajók erősítése is. Horthy szembefordította hajóraját a feltűnt ellenséges cirkálókkal, melyek már – köszönhetően a mieinknél nagyobb távolságra hordó ágyúiknak – messziről tüzelni kezdtek. Horthy parancsára ekkor rombolóink mesterséges ködöt fejlesztettek (a tengeri háborúk folyamán először történt meg ez az eset), melyből kibújva már bőven lőtávolságon belül voltak az ellenséges hajók. A kirobbant ütközetben a Novara parancsnoki hídját is találat érte, Horthy nagy vérveszteséggel járó sebesülést szenvedett, de a tengeri csatát hordágyon vezette tovább. Később az SMS Novara kazánháza is találatot kapott, így a gyors-cirkáló mozgásképtelenné vált. Hajóink derekasan küzdöttek tovább, egészen az erősítésükre küldött csatahajóból és két páncélos cirkálóból álló flotta megérkezéséig, melyek láttán az ellenség menekülőre fogta a dolgot. A fényes győzelem nem csak Horthy parancsnoki rátermettségének, önfeláldozásának volt köszönhető, hanem a vízfelszíni hajóhad, repülőink és tengeralattjáróink összehangolt munkájának is, melyre egészen odáig még nem volt példa a hadtörténelemben.

Horthy Miklós lábadozásának végén, 1918. február 1. -én robbant ki a cattarói (ma: Kotor, montenegrói város) matrózlázadás, mely inkább a tétlenségre kényszerített flotta hozadéka volt, mintsem valódi felkelés. A lázadás elfojtása után a császár, Njegovan tengernagyot nyugdíjazta és Horthyt ellentengernaggyá, egyben a flotta parancsnokává nevezte ki. A császári udvar már régen vágyott egy olyan katonai sikerre, mint amit Horthy az által vezetett hajórajjal ért el. Kinevezéséhez azonban nem csak hősiessége, az ellenség által is elismert katonai erénye vezetett, hanem az udvari elismertsége is, ugyanis több nyelven beszélt, vívásban hadseregbajnoki címet szerzett, de ragyogó eredményeket ért el kerékpározásban és teniszben is. Mindemellett jó tánctudása, megnyerő modora miatt kedvelt társasági ember is volt.

Ferenc József halála után rokona a főherceg, I. Károly néven lépett 2016 –ban a császári trónra. (IV. Károly néven 1916 decemberében koronázták magyar királlyá.) Első intézkedéseként magához ragadta az osztrák-magyar hadsereg szárazföldi és tengeri erőinek főparancsnoki címét. Már az USA 1917 –es hadba lépése előtt különbékére törekedett, talán jó előre látva a központi hatalmak várható kudarcát, amit a fel-fellobbanó háborúellenes sztrájkok is jeleztek. Az új flottaparancsnok kinevezéséhez alighanem hozzájárult a fentieken kívül még az is, hogy 1918. január közepén kirobbant alsó-ausztriai sztrájkhullám hatására, Budapesten és néhány vidéki városban is négy napos – háborúellenes – általános politikai sztrájk tört ki, melyek együttes jelentősége a világháború további menetére egyáltalán nem volt elhanyagolható. A császár joggal számíthatott arra, hogy az antant által – nem véletlenül – lovagiasnak titulált, és katonai téren általuk is elismert Horthy Miklós segítségével olyan különbékét köthet, melyben koronája is a fején maradhat. Ugyanis azt is tudta, kiválasztottja mindig csodálattal tekintett az angol birodalomra, így a majdani tárgyaló felek felnézhetnek egymásra, ami kiindulási alapnak igazán kedvező. Mindehhez kapóra jött volna egy ismételten sikeres, utolsó katonai vállalkozás, amely a szárazföldi állóháború miatt csak a tengeren, a szinte érintetlen flottával valósítható meg.  Nem csalódott. Horthy újabb, most már nagyszabású támadást eszelt ki az otrantói tengerzár ellen, melyben a teljes hajóhadnak szerepet szánt!

Álláspontom szerint Horthy flottaparancsnokká történő avanzsálása nem okozott osztatlan sikert haditengerészetünk vezető köreiben. Tudomásom szerint kinevezésével legalább öt, rangban felette állót, vagy rangidős tisztet előzött meg, akik bár elismerték Horthy érdemeit, a flotta vezetésére nem látták igazán alkalmasnak. Véleményem szerint ez vezethetett az SMS Szent István csatahajó pusztulásához, illetve ennek következtében a megindult katonai akció lefújásához. Az addig Pulában tétlenkedő, és inkább csak légvédelmi feladatokat ellátó Szent István csatahajó és kísérői elől, egyértelmű parancs híján, nem távolították el időben a kikötői védőzárat, ezért azok mintegy háromnegyed-órás késéssel tudtak elindulni. A hajóraj parancsnoka így nem tehetett mást, mint a kazánok csúcsteljesítményen történő üzemeltetésének elrendelését, hogy mérsékelni tudja a késedelmet. Az ezzel együtt járó füst- és szikra mennyisége hívhatta fel a sötétben leskelődő, torpedókkal felszerelt olasz motorcsónakok legénységének figyelmét a közeledő csatahajókra és kísérőire. Torpedótalálatok következtében végül a Szent István elsüllyedt, melynek hírére lefújták a támadást. Nem vagyok katonai szakértő, de szerintem a Szent István- és az őt egy ideig vontatókötélre vevő Tagetthoff csatahajók kiesése a tervezett akcióból, nem feltétlenül kellett volna, hogy a meglepetésszerű támadás lefújását eredményezze. Maga Horthy bizonyította már be, hogy sokkal kisebb köteléket is győzelemre lehet vezetni, nem a teljes hajóhad, mínusz két csatahajó! Horthy habozott, majd rosszul döntött! Először, de nem utoljára!

Nem állítom, hogy flottánk támadásának folytatása és esetleges teljes sikere, megfordította volna a háború menetét. Azt sem vitatom, hogy a további „felesleges” áldozatokkal járt volna a tengeri harc. Azt viszont vallom, hogy Horthy ott és akkor nem a megfelelő döntést hozta meg, mint élete során tette azt még annyiszor! Teljesen más az SMS Navara parancsnoki hídján – harc közben telítve adrenalinnal – jó döntéseket hozni, mint adrenalin nélkül – sandán néző volt főnökeinek szemével kísérve – a kitűzött cél végrehajtásáról, vagy feladásáról határozni. Lehet egyet nem érteni gondolataimmal, de akkor arra is választ kellene adni, hol lennénk mi magyarok, ha Árpád a pozsonyi csatában két századának elvesztése után megfutamodik a háromszoros túlerő elől?

A háborút elvesztettük. Az osztrák-magyar monarchia flottáját Horthy – császári parancsra – 1918. október 31.-én átadta a két nappal – hangsúlyozom: két nappal – korábban megalakult Szlovén-Horvát-Szerb Nemzeti Tanácsnak, amely még 1918-ban beolvadt a Szerb Királyságba! Vagyis Horthy Miklós közreműködésével a flotta egy része annak az ellenségnek a kezére került, aki ellen az I. világháború megindult! A hajóhad átadását követően az olasz búvárok, akik nem tudtak az eseményről, a rá következő éjszaka leple alatt, jól elhelyezett aknával víz alá küldték a monarchia zászlóshajóját az SMS Viribus Unitist. (A viribus unitis magyarul: „egyesült erővel” jelent.) A robbanásban a hajó legénységéből, kb. 400 –an meghaltak. A monarchia flottája végül angol, francia, olasz, görög és szerb tulajdonba került. Így járt volna az SMS Szent István csatahajó is, ha a Magyarok Istene ezt nem akadályozza meg azzal, hogy egy – valójában elkerülhető – torpedótámadás végezzen vele. Horthy valamiért nem tagadta meg a császár parancsát és nem rendelte el a flotta önmegsemmisítését, ahogy azt más hadvezérek hasonló esetben tették volna! „Hálából” Horthyt a császár altengernagynak nevezi ki 1918. november 1.-én!

A flotta átadásának napján, október 31.-én itthon Károlyi Mihály kerül hatalomra, akinek hadügyminisztere Linder Béla elrendeli a szervezetten hazatérő katonai alakulatok lefegyverzését! Ekkor még a Magyar Királyság területén egyetlen egy antant katona sem tartózkodik! Horthy Miklós vezetői gyarlósága ekkor mutatkozik meg igazán! Mint a monarchiában a legmagasabb katonai rangot elért magyar főtiszt, nem áll a hazatérő fegyveres erők élére, és nem akadályozza meg a hadsereg felszámolását! Helyette „sebeit nyalogatva” kenderesi birtokára vonul vissza. Persze az is igaz lehet, hogy a szervezetten és fegyveresen hazatérő haderő tisztikarának nagy része, a flotta utolsó támadásának lefújása-, majd a hajóhad ellenség kezére juttatása miatt, már nem feltétlenül becsüli Horthyt. Az igazi katona, csak katonaként tud gondolkodni, így nagyon valószínű, hogy Horthy Miklóst a hazatérők inkább tekintették ezért árulónak, mint jó vezetőnek. Sok, nagyon sok olyan hazatérő ezred volt, akik a leszerelésre kiadott parancsot megtagadva, rendezett sorokban, fegyveresen vonultak vissza laktanyáikba! Mint gondolhattak ők arról, hogy Horthy, ugyan császári parancsra, az ellenség kezére adta a harceszközeinket? A hazaáruló Károlyi kormány és így az ország várható tragédiája miatt, a frissen kinevezett altengernagynak felül kellett volna emelkedni még önmagán is, hogy magyar Musztafa Kemal Atatürkként ismét a Haza szolgálatába álljon! Nem tette meg, és így hamarosan ez a hajó elúszott!

A patkányforradalom, majd a tanácsköztársaság kikiáltása után, a román csapatok közeledésének hírére otthagyja kenderesi birtokát, hiszen pontosan tudja, hogy a románok nem csak Erdélyt akarják kihasítani a Magyar Királyság testéből, hanem a Tisza vonaláig szándékoznak teret nyerni. Kenderes így román kézre juthat. Ahelyett, hogy az ország délnyugati felén toborozná és szervezné újjá a magyar hadsereget – kihasználva azt, hogy jól beszél horvátul is – a Szegedet bitorló volt ellenség, az antant (francia) csapatok védelme alá helyezi magát. Manapság politikailag korrekten ez úgy hangzik: csatlakozik a Szegeden zajló ellenforradalmi szervezkedéshez. Károlyi Gyula kormányában hadügyminiszter lesz. Ekkora már a Tiszántúl egy hónapja a román megszállást nyögi. Viszont északon a magyar hadsereg Böhm Vilmos és Stromfeld Aurél vezetésével visszafoglalja a Felvidék egy részét Nyitra-Zólyom-Kassa vonalig, sőt elérik a lengyel határt is. Június végén az antant követelésére a honvédő hadsereg megkezdi a visszavonulást az általa visszafoglalt ősi magyar területekről. Ugyancsak az antant nyomására a szegedi Károlyi Gyula vezette kormányt leváltották, és július 12. –től Ábrahám Dezső vezette új kormány áll fel, melyből Horthy kimarad. „Minden magyar állampolgár köteles a haza védelmére.”szól, az un. Alaptörvény is, – sajnos csak ebben az esetben – az ősi magyar jogrend szellemében. Mindennek ellenére mit tesz Horthy és tisztikara a hon védelmében? Gyakorlatilag semmit! Pedig a harcoló magyar hadsereg szűkölködik jól képzett tisztekben. Álláspontom szerint külső fegyveres támadás esetén nem lehet mérlegelni, milyen „színű” éppen a honvédő hadsereg. Lehet az vörös, fehér, narancssárga, de akár hupikék is, első a haza védelme! Aki nem így cselekszik: az én szememben hazaáruló!

A vérrel visszafoglalt felvidéki területek feladása miatt a hadsereg felbomlása elkezdődik. Stromfeld, majd Böhm Vilmos is lemond, a július 20. –án indult offenzíva a Tiszántúl visszafoglalására kudarcba fullad. A hónap utolsó napjaiban a románok átlépik a Tiszát és megindulnak Budapest felé, hogy ugyanúgy masírozzanak ott, mint korábban a magyar csapatok Bukarestben.  Az Ábrahám kormány által – az angolok engedélyével – fővezérnek kinevezett Horthy augusztus második felében, a tanácsköztársaság bukása után indul meg a főváros irányába, amit a románok addigra már javában fosztogattak.  Siófokon ver tábort és csak november 16. –án vonul be Budapestre, két nappal azt követően, hogy a román haderő az antant követelésére elhagyta a várost. Kb. ennyi volt Horthy Hazáért folytatott „harca”, ha ugyan ezt egyáltalán harcnak lehet nevezni!

* (Megjegyzésemet lásd az írás végén.)

Az antant által diktált „béke” feltételek szerint Törökországnak is azt a sorsot szánták, mint a Magyar Királyságnak: feldarabolták volna a szövetségesek között. Ott viszont volt egy Musztafa Kemal Atatürk tábornok, aki gyakorlatilag a semmiből kezdett hozzá az antant tervének meghiúsításához, hazája védelmében! Vitéz Nagybányai Horthy Miklós viszont, egy vereséget nem szenvedett, millió feletti létszámú, harcedzett haderőt irányíthatott volna, ha lett volna hozzá bátorsága és/vagy tehetsége! Mivel Olaszországgal békét kötöttünk, ekkora haderő a cseh, román és szerb határ védelmére még túl sok is lett volna! A Haza érdekében még csak tényleges fegyveres összetűzésbe sem kellett volna keveredni, hiszen a francia hadsereg a német előrenyomulás hatására egyszer már felbomlott és csak hatalmas megtorlás árán állt újra hadrendbe. Gyakorlatilag elegük lett a háborúból. Az angolok Törökországban sem harcoltak igazán, inkább a görög csapatokat áldozták fel. Mivel Anglia megelégedett azzal, hogy visszaállította tengeri hatalmát, egy lépést sem tett volna a magyar haderővel szemben. Az amerikaiaknak eszük ágában sem volt Magyarországgal fegyveres konfliktusba keveredni. A kisantant gyengén felszerelt, rosszul szervezett és vezetett hadereje, egyetlen puskalövés nélkül, már a magyar hadsereg látványától világgá futott volna. Az, hogy a Magyar Királyság hadereje, összetételében mindössze 40% -ban volt magyar, nem tekinthető ellenérvnek! A nemzeti kisebbségek az idő táján el sem tudták képzelni, hogy elszakadjanak a Hazától! Nem véletlen, hogy a trianoni „békeszerződéssel” elbitorolt területeken az antant nem vállalta be a függetlenségre vonatkozó népszavazást, hiszen törekvésük eleve kudarcra lett volna ítélve!

Ha jól belegondolunk, Horthy Miklós minden lépését a flotta felszámolásától kezdődően IV. Károly magyar király két alkalommal történő visszatérési kísérletéig bezáróan, az angolok irányították! Vajon elmondhatta-e a kormányzó magáról, a thermopülai hősök sírfeliratán álló második mondatot? „Itt fekszünk vándor, vidd hírül a spártaiaknak. Megcselekedtük, amit megkövetelt a haza!”? Egyébként Horthy ígéretet tett IV. Károlynak, hogy sohasem fog dinasztiát alapítani! Ezzel szemben 1942 –ben elsőszülött fiát, Horthy Istvánt, kormányzó helyettesé tette meg!

Horthy kormányzósága alatt, az I. és a II. bécsi döntések értelmében, továbbá a szlovákokkal vívott háború következtében, Hazánkhoz visszakerült az elcsatolt területek egy része. A Kárpátokban a világszínvonalon álló magyar hadmérnökök létrehozták a bevehetetlennek bizonyult Árpád vonalat, mely nem egy összefüggő erődítmény, hanem jól elhelyezett, viszonylag kis erővel is kitűnően védhető, de különálló egységek védelmi rendszere volt. Erre támaszkodva Horthynak lehetősége lett volna a Szovjetunióval különbékét kötni, de Ő inkább az angolszászokkal kereste a kapcsolatot, annak ellenére, hogy azok megüzenték neki: a szovjettel kell tárgyalásokat folytatni! Makacsságának meg lett az ára. Miután Románia különbékét kötött a Szovjetunióval és hadat üzent Németországnak és nekünk, az orosz csapatok meg tudták kerülni az utolsó védelmi vonalunkat és elfoglalták Hazánkat, mérhetetlen kínt és szenvedést hozva a magyar népre! Ráadásul ismételten elvesztettük a már visszaszerzett ősi területeinket is. Horthy a román pálfordulás után, ugyan már elkésve, de tesz egy rosszul megszervezett kísérletet a háborúból történő kiugrásra, de az még azelőtt elbukik, hogy valóban a megvalósulás útjára tudna lépni. (Mondhatnánk kísértette a múlt, ha a korábban emlegetett, otrantói tengerzár elleni – teljes flottával tervezett – támadás-félére gondolunk.)

Horthy végül portugál száműzetésbe vonult, ahol korábbi zsidó kártyapartnerei jóvoltából „tengette” hátralévő életét, 1957 –ben bekövetkezett haláláig.

A fentiek a szerző magánvéleményét tükrözik! Az általam leírtak nem alkalmasak vitéz Horthy Miklós történelmi szerepének teljes értékelésére, azok csak epizódok egy történelmi személy életéből.  Az utóbbi években egyre több és több írás dicsőíti a volt kormányzót, nem véletlenül!

1921. november 6. –án a Nemzetgyűlés kimondta a Habsburg- ház trónfosztását, amit a király nem jegyzett ellen, Horthy pedig az uralkodó kormányzójaként hirdette azt ki!!! Ez paradox közjogi helyzetet jelent. Ugyanilyen ellentmondásos az Alaptörvénynek titulált tákolmány, hiszen azt Nemzetgyűlés sohasem hagyta jóvá, vagyis elvileg még mindig az Alkotmány érvényes! (Úgy látszik Orbán, a kormányzó nyomdokain jár!)

Egyébként Horthy Miklós valódi erényeinek felemlegetése mellett, az Őt dicsőítők teljességgel megfeledkeznek arról, hogy magas rangú elismert katonaként, Horthynak teljesen más szerepet szánt a Mindenható: IV. Béla és Mátyás királyunk után, az I. világháborút követően, Ő lehetett volna a legnagyobb nemzetmentő! Nem élt a sors által felkínált lehetőséggel! Horthy Miklós tehát többször is megmérettetett és könnyűnek találtatott! Béke poraira…

Utóiratféle: Számomra teljességgel érthetetlen, hogy történelmi személyiségeinket mindig az aktuális politikai hatalom szempontjából ítéljük meg! Miért nem lehet tényleges tetteik-, és az adott korszakban, a Haza gyarapodására a “sors” által felkínált lehetőségekre hozott-, vagy éppen elmulasztott reakcióik alapján mérlegre tenni Őket?

* Nem értem Dr. Bene Gábor itt megjelent írását: https://internetfigyelo.wordpress.com/2016/11/17/1919-november-16-an-horthy-miklos-a-nemzeti-hadsereg-elen-bevonult-budapestre/

Ha a fosztogató román haderő már november 14. -én távozik a fővárosból, de Horthy csak 16.-án vonul oda be, miből is gondolja, hogy a megszállók “sebtében” hagyták el a várost? Tényleg Horthy csapataitól féltek, avagy mégis inkább az Antanttól? Mi is akadályozta meg a későbbi kormányzót abban, hogy a lopott holmikkal dugig megrakott, el-elakadó és lassan haladó szekerekkel (amit nem egy alkalommal a pestiek segítettek kitolni a kátyúkból csak azért, hogy minél gyorsabban menjenek a fenébe) távozó románokat, a rablott dolgok hátragyására kényszerítse? Érdeklődve várnám válaszát, de a trónfosztással kapcsolatos (kiemelt) észrevételemre is!

Arról is szeretném kikérni véleményét, hogy még 1918. október 31. -én Horthy végrehajtja a császár, egyben magyar király, flotta átadásról szóló utasítását és nem inkább parancsmegtagadóként sajátkezűleg küldi azt a legmélyebb tengerfenékre, miként lehetséges, hogy két és fél évvel később fegyveresen száll szembe ugyanazzal az uralkodójával, majd kisvártatva megfosztja őt trónjától? Önként adódik a kérdés: Végül is kinek/kiknek az utasításait hajtotta végre? Először felkent királyáét, másodszor IV. Károly ellenében, akinek kétszer is hűséget esküdött, a cseh Edvard Benesét, esetleg másokét? Komolyan gondolta Ön egyáltalán, hogy a Budapestre bevonuló Horthynak lett volna esélye szembeszállni a már bent lévő megszálló román haderővel, holott két évvel később Benes fenyegetőzésétől, azaz az esetleges cseh intervenciótól, amit még meg is kellene szervezni, visszariad? Mégis, nem hiányzott neki az 1,2 milliós kipróbált és harcedzett visszavonuló hadseregünk, ami Ő hagyott szétzavarni? Vagy mégis teljesen más áll a háttérben? Netalántán angol hátszéllel a személyes ambíciói irányították minden eddigi cselekedetét?

Madarász László

Tovább

aradi-vertanuk

Az Aradi vértanúk utolsó mondatai

 Aulich Lajos

(1793–1849)német
honvéd tábornok
„Szolgáltam, szolgáltam, mindig csak szolgáltam. És halálommal is szolgálni fogok. Forrón szeretett magyar népem és hazám, tudom megértik azt a szolgálatot.”

 Damjanich János

(1804–1849)szerb
honvéd tábornok
„Legyőztük a halált, mert bármikor készek voltunk elviselni azt.”

 Dessewffy Arisztid

(1802–1849)magyar
gróf, honvéd tábornok
„Tegnap hősök kellettek, ma mártírok… Így parancsolja ezt hazám szolgálata.”

 Kiss Ernő

(1799–1849)örmény
honvéd altábornagy
„Istenem, az újkor ifjúsága egész ember lesz-e? Árpádok dicső szentjei virrasszatok a magyar ifjúság felett, hogy Krisztusé legyen a szívük és a hazáé az életük.”

 Knezić Károly

(1808–1849)horvát
honvéd tábornok
„Milyen különös, hogy Haynau bíró is keresztény és én is az vagyok. Csak az ördög keverhette így össze a kártyákat.”

 Láhner György

(1795–1849)német
honvéd tábornok
„Krisztus keresztje és a bitófa oly rokon. És az isteni áldozat mellett oly törpe az én áldozatom.”

 Lázár Vilmos

(1815–1849)örmény
honvéd ezredes
„Ki tehet arról, hogy ilyen a magyar sorsa? Krisztus keresztje tövében érett apostollá az apostolok lelke és bitófák tövében kell forradalmárrá érni a magyar lelkeknek.”

Leiningen-Westerburg Károly

(1819–1849)német
gróf, honvéd tábornok
„A világ feleszmél majd, ha látja a hóhérok munkáját.”

Nagysándor József

(1803–1849)magyar
honvéd tábornok
„De rettenetes volna most az elmúlásra gondolni, ha semmit sem tettem volna az életemben. Alázatosan borulok Istenem elé, hogy hőssé, igaz emberré, jó katonává tett.”

Poeltenberg Ernő

(1808–1849)osztrák
lovag, honvéd tábornok
„Minket az ellenség dühös bosszúja juttatott ide.”

Schweidel József

(1796–1849)magyar
honvéd tábornok
„A mai világ a sátán világa, ahol a becsületért bitó, az árulásért hatalom jár. Csak egy igazi forradalom, a világ új forradalmi embersége söpörheti el ezt az átkozott, meghasonlott világot.” *

 Török Ignác

(1795–1849)magyar
honvéd tábornok
„Nemsokára Isten legmagasabb ítélőszéke elé állok. Életem parányi súly csupán, de tudom, hogy mindig csak Őt szolgáltam.” *

Vécsey Károly

(1803-1849)magyar
gróf, honvéd tábornok
„Isten adta a szívet, lelket nekem, amely népem és hazám szolgálatáért lángolt.”

Örök dicsőség Hőseinknek!

Admin: magyartudat.com honlapról

Tovább

Digimax A50 / KENOX Q2

Felejtésre ítélt múltunk: Az Árpád-vonal.

A magyar hadmérnöki tudomány legdicsőbb alkotása, a Kárpátok vonulatában mintegy 650 km hosszúságban kiépített erődítményrendszer: az Árpád-vonal! A zseniálisan kialakított, védelmicélokat szolgáló létesítményrendszer kiépítésénél és elhelyezésénél, a magyar hadmérnökök ötvözték mindazokat a tapasztalatokat, amiket más erődöknél szereztek, a terepadottságokkal. Nagyfokú tudásuk egy bevehetetlen erődítményrendszert eredményezett!

 

1938 novemberében a Felvidék mintegy 12000 km2 része, az első bécsi döntés értelmében visszakerült oda, ahova mindig is tartozott: Magyarországhoz. Négy hónap múlva elfoglaltuk a szovjet hátszéllel kikiáltott Ruszinföldet is, így Kárpátalja tekintetében visszaállt a történelmi magyar határ. Hazánk a második bécsi döntés (1940) következtében visszakapta Észak Erdélyt, benne Székelyföldet, így a szűkebb értelemben vett Keleti-Kárpátok nagyobb része, és az Erdős-Kárpátok az anyaországhoz került vissza.

Bécsi döntések térkép

    Magyarország határai a Bécsi döntések után, 1945 előtt

 

Digimax A50 / KENOX Q2

A sokszor meggyalázott emlékmű a Vereckei hágón, az ezeréves határon.

Mivel a Szovjetunió már 1940 júniusában megszállta Moldovát, a magyar hadvezetés a szovjet fenyegetettség hatására megkezdte, a már Hazánkhoz tartozó Kárpátokban, az Árpád-vonal kiépítését. A magyar hadmérnökök tanulmányozták a szerte Európában elhelyezkedő erődöket és arra következtetésre jutottak, hogy azok nem képesek a megfelelő védelemre, ezért a környezeti adottságok maximális kihasználásával a maga nemében páratlan védőműveket hoztak létre az ezeréves határok mentén, a Kárpátok völgyeiben!

A magas hegyek és szűk völgyek, bennük gyors folyású folyókkal, patakokkal, nagyon megnehezítik a támadó erők szabad mozgását, miközben a védők nincsenek annyira kitéve egy modern hadsereg létszámbeli, technikai és légi fölényének. Tulajdonképpen egy viszonylag kis létszámú védősereg, a sokszoros túlerőben lévő ellenséggel is eséllyel tudja felvenni a harcot. Egyetlen hátrány, hogy a védők utánpótlása csak a völgyekben futó utakon keresztül megoldható, mely a korabeli légierő által ugyan támadható, viszont a magas hegyek a repülőgépről történő pontos célzást akadályozzák.

Magyarország, az 1941.06.22. –én a Szovjetunió ellen megindult német támadás után, június 27. –én üzen hadat a szovjetnek. A kezdeti sikerek után egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy a visszavonulás miatt Hazánk is ki lesz téve a Vörös Hadsereg célpontjának, ezért a magyar hadvezetés további két védővonal kialakítását tervezi, miközben tovább folyik az Árpád- vonal kiépítése.

A magyar határ előtt 25 – 40 kilométerrel a Hunyadi állás fő feladata a támadó erők szétszórása, és a lehető legnagyobb pusztítása úgy az ellenség technikai eszközeinek, mint az élőerőknek. A Hunyadi állás mögött közvetlenül az ezeréves határon kialakított Szent László-állásnak hasonló feladata volt: a völgyekben, hágókon érkező idegen erők gyérítése, a támadó hadsereg újraszervezésre késztetése. A Szent László-állást az idő rövidsége miatt nem sikerült a tervezett mértékben kiépíteni, viszont az Árpád-vonal létesítményei elkészülnek!

Kárpátaljai utazásom során, volt szerencsém látni az Árpád-vonal erődítményeinek egyik elemét. A 80-100 cm vastag vasbeton építmények még a mai napig is állnak és dacolnak az időjárás viszontagságaival. A harcállások még 70 évvel a háború után is viszonylag jó állapotban vannak, de látható még a futó- és lövészárkok nyomvonala is, igaz azokat már nagyrészt betemette a hegyekből lezúduló vízzel érkező föld.

 

Digimax A50 / KENOX Q2

Digimax A50 / KENOX Q2

Erődítmény kívülről és belülről

A vasbeton erődítmények sora, két völgyet zár le oly módon, hogy a folyó két partján elhelyezett állások egymást fedezik, miközben a szemközti völgyekből kitörő ellenségre pontos tűzcsapásokat tudnak mérni. A folyóban a mai napig láthatók az ott elszórt háromszög alakú vasbeton harckocsiakadályok egy része. Megítélésem szerint a támadó ellenségre szinte megoldhatatlan feladat vár, ha ott át akartak volna törni! A minden valószínűség szerint a kilőtt páncélos ék, már önmaga is akadályozná az előrehaladást, miközben a hegyivadász egységeknek kifogástalan, és szinte mozdulatlan célpontot nyújtott volna a völgyekben rekedt ellenség. A támadók légi támogatása az erődítmény elfoglalására, a korabeli technikai eszközökkel szinte kizárható, hiszen nagy magasságból végrehajtott légitámadás valószínűleg eredménytelen lett volna, a völgyön keresztül érkező, alacsonyan szálló repülők között pedig, már néhány légvédelmi üteg, továbbá a géppuskák is iszonyatos pusztítást tudtak volna véghezvinni! Szerintem nem túlzás, hogy az erődítmény az akkori technikával bevehetetlen!

Nem csoda, hogy a Vörös Hadsereg mindössze talán három ízben tett kísérletet az Árpád-vonal áttörésére, minden esetben eredménytelenül. A kiépített magyar erődítményrendszer vesztét végül is a román árulás okozta, hiszen azt délről megkerülve a szovjet csapatok benyomultak Magyarország területére és az ott elhelyezkedő csapatainkat bekerítés fenyegette, ezért került sor az Árpád-vonal harc nélküli feladására.

Véleményem szerint maga az Árpád-vonal léte lehetőséget biztosított volna arra, hogy a Szovjetunióval közvetlen tárgyalásokat kezdeményezzünk Hazánk háborúból történő kilépéséről. Horthy Miklós történelmi hibája, hogy erre nem került sor! Így Magyarországot nem csak a szovjet-, hanem még a román haderő is megszállta, értelmetlen halált, mérhetetlen nyomort és sok-sok kínt hozva magával!

Az Árpád-vonal erődítményei, a magyar hadmérnöki tudomány ma is álló emlékei, melyre mi is büszkék lehetünk!

Madarász László

Tovább