Trianon

Trianon nem lezárt ügy… Vagy mégis?

A Magyar megmaradásért honlap – Oláh Gellért szerző nyomán – leközölt egy folytatólagosnak szánt cikket, „Trianon nem lezárt ügy…” címen. Véleményem szerint – a látszólagosan magyar érzelmet erősítő – írásnak gyakorlatilag semmi köze a valósághoz! Trianon ésszerű felülvizsgálata vágyálom csupán, a magyarság meg- vagy inkább lenyugtatása érdekében!

Nézzük a száraz tényeket, de figyeljünk a megnevezésekre:

A Magyar Királyság (Regnum Hungariae 1001-től 1918. november 16-ig, majd 1920. március 1-től 1946. február 1-jéig), mint az Osztrák-Magyar Monarchia egyik, de legfőbb tagállama, Németország oldalán elvesztette az I. világháborút. 1918. október 23.-án (ugye ismerős máshonnan is az október 23. –a?) Magyar Nemzeti Tanács néven Károlyi Mihály ellenkormányt alakít, melynek többsége már akkor is zsidó. Felbujtására 1918. november 1,- én meggyilkolják Tisza István (volt) miniszterelnököt. Károlyi Mihályban csak egyetlen pozitívumot látok: József főhercegtől a királynak szóló esküje alól a felmentését kéri, amit meg is kap, egyúttal József főherceg miniszterelnökké nevezi ki! A pártok és nem a nemzetgyűlés által megválasztott Nemzeti Tanács 1918. november 16. –án kikiáltja a népköztársaságot! Vagyis a Magyar Királyság megszűnik! A Károlyi kormány a határainkon túli frontokról fegyverrel a kézben hazaérkező csapatainkat leszereli, miáltal az ország gyakorlatilag teljesen kiszolgáltatottá vált! Ezt követően jön a 133 nap, vagyis a Tanácsköztársaság, mely újra ugyanolyan „legitim”, mint a Károlyi kormány, vagy pontosabban a Nemzeti Tanács!

Az 1920 februárjában összeülő nemzetgyűlés gyakorlatilag visszatért a királyság intézményéhez, így Horthy Miklóst 1920. március 1. –én Kormányzóvá választották – saját fegyveresei jelenlétében – ami ettől kezdve király nélküli királyságot jelentett! Ezt követően a Versailles-hoz tartozó Nagy-Trianon kastélyban 1920. június 4. –én a Horthy Miklós által kinevezett kormány képviselői – Benárd Ágost és Drasche-Lázár Ákos – (láthatjuk: ismétli magát a történelem, hiszen akkor is egy Lázár)- elég beszédes nevű „úriemberek” aláírják azt a békeszerződést, amit gróf Apponyi Albert korábban megtagadott, és amit ma Trianonként ismerünk! Horthy 1921. október 23. –án (ni csak, ni csak, egy újabb október 23.) IV. Károly törvényesen megválasztott királyunk – ki a hatalma visszavételére érkezik, bízva Horthy korábbi esküjében – seregét szétvereti!  (Ugyan ez a fenti dátum így került be a magyarság végtelenségig meghamisított történelmébe, valójában így, ebben a formában nem igaz! Az igazság az, hogy az utolsó felkent királyunk parancsára a korabeli modern fegyverekkel felfegyverzett, jól kiképzett és harcedzett királypárti hadsereg letette a fegyvert, egy gyengén felfegyverzett, kiképzetlen, harc edzetlen, főleg egyetemistákból álló alakulatok előtt, mert a királyunk Horthyval ellentétben nem akart magyar vért ontani! No, ez a különbség a propaganda és a valóság között!)

Ha már Horthy Miklósnál tartok, lehetne arról beszélni, hogy a korábbi angol ügynök, felismerve a magyarság ellen elkövetett történelmi hibáit, nem véletlenül szeghette meg IV. Károlynak, az utolsó megválasztott királynak tett esküjét, ami arra vonatkozott, hogy nem fog dinasztiát alapítani! Ugyanis fiát, Horthy Istvánt, az 1942. évi II. törvénycikk értelmében kormányzó helyettesnek választották. Feltételezésem szerint nem véletlenül!  1938.- ban az első bécsi döntés értelmében visszakerült hazánkhoz a Felvidék (mai Szlovákia) jelentős része, az 1939.- ben vívott, úgynevezett magyar –szlovák háború – ami pár napig tartott – következtében Kárpátalját is visszafoglaltuk. 1940. –ben a második bécsi döntés értelmében Észak-Erdélyt is visszakaptuk! 1942 novemberéig a német, magyar és román csapatok jó úton haladtak afelé, hogy a Szovjetunió elleni háborút megnyerjék. Horthy Miklósban, mint az állam területeinek növelésében vitathatatlan érdemeket szerző Kormányzóban 74 éves korában joggal merülhetett fel az igény arra, hogy Hazánk, fiát Horthyi Istvánt, királynak megválassza! Ezzel biztosítva lehetett volna a korábbi Trianoni döntés hatályon kívül helyezése is, hiszen a területrablást a Magyar Királyságtól vették el, tehát a valódi király által uralt Magyar Királyság azt joggal követelhetné vissza! Ennek a szándéknak keresztbe tett, hogy Horthy István kormányzó helyettes, 1942. augusztus 20. –án Héja típusú vadászgépével a felszállást követően röviddel, lezuhant az orosz fronton. Ugyan a történészek „náci” merényletre gyanakodnak a kor szellemének megfelelően, de szerintem pont a németeknek nem fűződött semmi érdeke Horthy István halálához! Az angoloknak, de leginkább a kisantantnak, viszont igen nagy érdeke volt a kormányzó helyettes élők sorából történő eltüntetése! Gyakorlatilag megakadályozták királlyá választását! Én leginkább a román titkosszolgálat szabotázsakciójára gyanakszom Horthy István vadászgépe ellen! Igazolni ugyan gyanúmat nem tudom, de Romániát érinthette volna a legnagyobb mértékben egy Trianon revízió! Legyünk belátóak: a románok gyakorlatilag minden nyersanyagforrásukat elveszthették volna és így padlóra kerülnek, ha egész Erdély visszakerül Hazánkhoz!

Az Ideiglenes Nemzetgyűlést – mely gyakorlatilag az ország 50 % -ára vonatkozott – nem számítva, a valódi Nemzetgyűlési választásokat 1945. november 4. –én tartották meg Magyarországon! A Nemzetgyűlés tagja többek között – ha jól tudom – Rákosi Mátyás is! 1946 februárjában megszületett I. törvénycikk alapján, gyakorlatilag az Alkotmányozó Nemzetgyűlés szerepét töltötte be! Később ez alapján született meg 1949. augusztus 20. –án az Alkotmány! Rákosi (eredeti zsidó nevén:Rosenfeld) Mátyás 1947 –ben került a hatalmi piramis csúcsára, és az általa fémjelzett időszak  a magyarság történetének legnegatívabb példája, de szerintem az ősi magyar törvényeken még ő sem lépett keresztül! (Nem úgy, mint Orbán Viktor, aki a 2010.- ben megválasztott országgyűlési képviselőkkel együtt felesküdött az Alkotmányra, majd mindenféle felhatalmazás nélkül a 2012. január 1. –én életbelépő – az általa létrehozott – „Alaptörvénynek” nevezett kreációra! Mindezt esküszegéssel, csalással, hamisítással! Az Alkotmányra letett esküje alól senki, de senki nem mentette fel – csakúgy, mint az akkori országgyűlési képviselőket -, ezt csak és kizárólag egy erre megválasztott és összehívott Alkotmányozó Nemzetgyűlés tehette volna meg! Ezért, ha valaha egy ténylegesen magyar érzelmű nemzeti erő kerülne többségbe az országgyűlésben, nem kell 2/3 a törvények módosításához! Egyszerűen az un.”Alaptörvényt”, mint esküszegéssel, csalással létrehozott tákolmányt hatályon kívül helyezik! Ezzel a kihirdetése után keletkezett összes törvény, törvénymódosítás, rendelet, stb. érvényét veszti! Persze ezt követően az új országgyűlésnek el kellene rendelni az Alkotmányozó Nemzetgyűlési választásokat!)

A II. világháborút lezáró, un Párizsi békeszerződést 1947. február 10.- én Magyarország aláírta! Ezzel elismerte a trianoni békeszerződésben kijelölt határokat, azzal, hogy további három falut – Oroszvár, Horvátjárfalu, Dunacsún – Csehszlovákiának adott át! A Szovjetunió megkapta Hazánkból, illetve Trianon után a csehek által uralt, Kárpátalját.

Eddig a történelmi áttekintés. A továbbiakban nézzük a következményeket:

Tekintettel arra, hogy a II. világháborút lezáró „Párizsi békeszerződést” Hazánk aláírta, területi követelése, még a trianoni békeszerződés felülvizsgálata során sem lehet! Több honlapon is azt a hamis reményt írják, hogy megszűnt pl. Csehszlovákia (Československo), mely 1918-1938 között és 1945-1992 között áll fent, megszűnt a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, ami 1918. –ban jött létre (ezt az elnevezést 1929 –ben Délszláv Királyságra változtatták, majd Jugoszlávia lett, de az is a múlté vált), megszűnt a Román Királyság (ami 1918-1947. decemberéig állt fent), és ez alapján visszakövetelhetnénk területi veszteségeinket, hiszen Trianonban pl. ezeknek az országoknak juttatták az ősi magyar területeket! Azt elfelejtik megemlíteni, hogy az a Magyar Királyság is megszűnt, akitől területeit elvették, és aki visszakövetelhetné azt! Területi igényeink egy részét – a Szovjetunió megszűnése után – érvényesíthettük volna, hiszen a Szovjetunió jutott a Párizsi békeszerződés alapján a Kárpátaljai területeinkhez, és az 1991. december 8. –án megszűnt, de Kárpátalja visszafogadásáról – az amúgy is nemzetáruló miniszterelnök – Antall József lemondott! Jelen pillanatban jogilag csak Ausztriától követelhetnénk vissza Burgenlandot, de ez az ottani magyar származású lakosság megbecstelenítése lenne részünkről, hiszen sokkalta jobban élnek, mint amit mi valaha is biztosítani tudnánk! Álláspontom szerint a Trianoni revízió alapján legfeljebb csak anyagi kárpótlást kérhetnénk, de feltehetően azt is elutasítanák, hiszen Szlovákia, Horvátország, Szerbia, Románia, stb. ugyanolyan jogutódja a Magyar Királyságnak, mint Hazánk! A fentiek miatt visszautasítom, hogy engem (is) hamis reményekkel áltassanak Trianon ügyében!

Megjegyzem: nem vagyok nemzetközi jogász, alkotmányjogász sem, sőt még jogi végzettségem sincs, csak józan paraszti ésszel gondolkodom! Nekem is fáj, mit fáj? Nagyon fáj Trianon, de a szándékosan hamis áltatásunkat képtelen vagyok elfogadni!

Tessék már végre tudomásul venni, a Magyar Királyság területeit csak nagyon jó gazdaságpolitikával lehetett volna „visszaszerezni”, kb. úgy, ahogyan azt a volt NSZK tette, Kelet-Németország (NDK) visszaszerzésével! Nemzetárulással ez működésképtelen!!! Amíg ebben az országban kormányzati segítséggel olyan „mészárosok” működnek, mint a „nemzet gázszerelője”, Csányi, vagy pl. Orbán veje: Tiborcz István, stb. ez lehetetlen!!! Egyre mélyebbre fogunk süllyedni, és még e Csonka Hazát is törvényszerűen el fogjuk veszíteni!

A következőkben a Magyar megmaradásért honlapon olvasható cikk megállapításaira reagálnék:

A szerző többek között ezt írja: „…, de Demkó is úgy látja, hogy Románia egy kézi vezérelt ország, szuverén, de nem független. Az amerikai adminisztráció szinte teljes mértékben a felügyelete alatt tartja a román politikai életet.” Később: „Keleti szomszédunkat mostanában leginkább a mélyállam (deep state) kifejezéssel szokták illetni. Nem véletlenül. A nem klasszikus értelemben vett „háttérhatalmi” struktúra az államvezetés minden egyes területén jelen van.” Felteszem a kérdést: Hazánk nem ilyen? Azzal a különbséggel, hogy rajtunk nem az amerikai, hanem az izraeli adminisztráció tartja rajta a kezét? Mit is mondott Simon Peresz volt izraeli államelnök? „Manapság gyarmatok létesítése és hadsereg bevetése nélkül is lehet birodalmakat alapítani. … Izraeli üzletemberek befektetnek az egész világon. Izraelnek példa nélküli gazdasági sikerei vannak, mostanra kivívtuk gazdasági függetlenségünket, felvásároljuk Manhattant, Lengyelországot és Magyarországot.” Ebben az országban, Hazánkban, nincs olyan törvény, rendelet, stb., amit elfogadása előtt nem kellene egyeztetni a gyarmattartóval! Itt minden jogszabály, főleg az esküszegéssel, csalárdsággal elfogadott „Alaptörvény” életbelépése óta, arról szól, miként nehezítsék meg, lehetetlenítsék el a magyarság életét! (Terveim szerint erről példákat fogok majd felhozni, újabb írásaimban.)

A hivatkozott cikk, etnikai háborúk sokaságát is vizionálja! Amíg az EU fennáll, itt etnikai háborúk csak úgy lesznek, ha azokat előre megtervezik, mint pl. a cigányság vagy a muszlim közösség által a fehérek elleni esetleges harcok, vagyis amik a valós diktatúrák érdekeit szolgálják azáltal, hogy az érintett országot/országokat gyengítik, vagy az adott ország politikusainak uralmon maradását elősegítik! Nézzünk példákat a tervezésre, és a valóságra: Koszovó kapcsán Európa majd minden állama kiállt a terrorista eszközöket is bevető koszovói albán etnikum mellett, így a létrejövő Koszovói Köztársaságot a független országok 2/3 -a elismerte. Mi is, bár csak névleg vagyunk már független ország! (Ez egy előre tervezett akció volt, Szerbia gyengítése érdekében.) Korábban a szerbek ellenében a nemzetközi közösség elismerte Szlovénia és Horvátország, majd Bosznia független állami létét is. De amikor Katalónia népszavazás útján kifejezte függetlenségi akaratát Spanyolországtól, az EU, a korábban általa is támogatott és deklarált népek önrendelkezési jogának fittyet hányva, semmibe vette azt! Vagyis nagy ívben letojta a saját maga által is elismert emberi jogokat. Mindezt önző érdekből! Vagyis etnikai háborúk csak akkor lesznek Európában, ha az egy (vagy több) gazdaságilag erős hatalom, vagy az az adott országban uralmat gyakorló politikusok érdekében éppen ez áll! És akkor már nem fognak törődni az évekkel későbbi – többnyire negatív – következményekkel!

Tessék már e részben kiürült csonka Hazában nyitott szemmel járni! „Magyar az, akinek fáj Trianon!” – fogalmazta meg talán Illyés Gyula! A közép- és időskorúak nagy részének még talán fáj, de a reményeink, a fiatalság egy része már elhagyta az országot, a szakközép- és szakmunkás iskolák végzőseinek legalább 50%-a is erre készül! És az egyetemistákat meg se említem! Ők már élni, lehetőleg jól élni akarnak! Trianonról – „hála” az egymást váltó oktatási rendszereinknek – talán nem is tudnak, vagy ha mégis, hát hidegen hagyja őket! Ne is álmodjon trianoni revízióról egy olyan ország, mely gyakorlatilag elüldözi a jövő generációját! És mit kap Hazájától a külföldre kényszerült gyerek: pl. Ő nem szavazhat levélben, neki egy „magyar” külképviseletre kell mennie, esetenként több száz kilométerre, ha élni akar a csak elvileg biztosított választójogával! Ha itthon marad? Naponta szembesül, a Fizess nevű párt politikájával, amit saját bőrén érez! Adózz, adózz és fizess mindenért! Lassan még a levegővételért is! Közben tudja, csak azért nyúlják le, mert már túl sokan az ő általa megtermelt pénzből gazdagodnak! Közben meg hallgathatja a sikerpropagandát, miközben külföldre ment társaihoz képest nyomorog! Legfeljebb 20 -25 év, és már senkinek sem fog fájni Trianon! Kihalnak! Kihalunk! És csak a még többségről beszéltem! Kérdezzenek meg néhány kisebbségi kátrányost a 2-3 millióból: Mi a véleménye Trianonról? Ne lepődjön meg, ha az a válasz jön: Dick, már ittam ilyet. Egész Jó!

Közben szótlanul tudomásul veszünk olyan törvényeket, mint ami most is készül! Lásd: http://www.parlament.hu/irom41/00707/00707.pdf  Tessék elolvasni a 2.§ (1) és (2) pontját! Ha a törvénytervezet elfogadásra kerül, amint az várható, a Btk.-t is módosítják, így később könnyen elképzelhető, hogy Marinénit aki egy kátyúban elesett, és az őt felsegítő szomszédasszonyát bilincsben viszik el, mert hangosan szidták a polgármestert! Jobb esetben csak pénzbüntetést kapnak, ezzel is adózva a Fizess nevű pártnak!

Tudják mikor lesz Trianon revíziója? Majd amikor a zsidó érdekek úgy kívánják! Csak magyarból lesz már akkor igen kevés…

Elnézést kérek a hosszú történelmi áttekintésért, de közel 100 év nagy idő!

Madarász László

Tovább

regi-magyarorszag-terkep

Mindenki gyarmata

A Magyarországnak nevezett terület státuszával a legtöbben, még az érintettek közül is, vagyis Magyarország lakosságának nevezettek sincsenek tisztában. Magyarország, ahogy az államrendszerének nevezett gyarmati helytartó kormányzósága, minden, a kazár-maffia uralma és oltalma alá tartózó maffiaállam közös gyarmata!

Nem egy, és nem két országé, hanem minden, a büdös pofáját ide toló bűnöző, kazár-maffia irányítású országé, helyesebben a kazár-maffia tagjaiként az adott ország élére furakodott maffia-klánoké. Miután több megkeresés okán nem lehet elkerülni az önállósági kérdés vizsgálatát, a (kétségbeesett) kiút keresési elképzelések realitásalapjait érdemes magyar, európai és világszinten is feltárni a teljesség igénye nélkül. Az aktualitást az indokolja, hogy több “magyar népi” kezdeményezés “Alkotmányozna“, amihez minden joguk megvan, bár a “művelet” felesleges. Akadnak olyan szerveződések, amelyek pártszinten próbálják megoldani Magyarország lakosságának sokasodó és egyre szélesebb körű gondjait, mert azt sem tudják, hogy a pártrendszer megosztó kialakítása csak azért van, hogy ne lehessen egységet teremteni és hogy elültessék a gondolatot: “saját fegyverükkel győzik le leigázóikat“. A “második vonal” a végső harcban látja a “Gordiuszi csomó” kibogozását és valójában saját népével vagy hasonló helyzetű nemzetek hasonló igában sínylődő átvert, kiszolgáltatott rendszer-áldozataival hadakozna mundérba bújva és idegesítően buta, hazug ideológiákkal felvértezve. Ez a “csomó” a nemzetiségek közötti és a jog előtti egyenlőség kérdése.

A szakrális vonalak követői vallási, ezoterikus és spirituális eszközökben keresik a kiutat, és maradnak a társadalmi szintű egyenlőtlenségek mérséklését célzó elképzelések, így a nemzeti önrendelkezés és a feltétel nélküli alapjövedelem bevezetését szorgalmazó tervezetek. Az életben maradási jog, valamint a hozzájuk kapcsolt szociális rendszer kialakítási javaslatai, mert az automatizálás már közel sem igényel olyan mennyiségű munkaerőt, mint amennyi rendelkezésre áll. Viszont a politikai hadsintér hiénái egyre éhesebbek. Fogynak a területek és a zsákmányolási lehetőségek is csökkenek.


Alapvetően és legelőször Magyarország státuszát szükséges meghatározni: Magyarország egy csökkentett kormányzási szinten működtetett, névlegesen ország státusszal rendelkező gyarmat (gyakorlatilag egy kisebb, de fontos Kft. a UCC rendszerében). Függőség vonatkozásában rendkívül színes az “illegitim kormányt mozgató bábjátékosok” összetétele. Teljes pénzügyi, gazdasági és ránk kényszerített termelés-strukturális függést hoztak létre a Lisszaboni EU-tól, az USA-tól, Oroszországtól, Izraeltől és szinte minden zsidó érdekeltségtől. A jelenlegi illegitim rendszer védelmét biztosító NATO, amerikai, EU, orosz és izraelikatonai és rendészeti biztosítás” teszi lehetővé, hogy az előbb felsorolt hatalmak megakadályozhassanak, halálra ítélhessenek bármely olyan kezdeményezést, amely megváltoztathatná a jelenlegi és a jövőben is általuk szükségesnek tartott aktuális berendezkedés kialakítását. Ez utóbbi több összetevőt is tartalmaz. A Magyarországon tartózkodó idegen fegyveres alakulatok nem csak katonai szinten képviseltetik magukat, bár ez utóbbi sem elhanyagolható (a volt szovjet rakétabázisok fegyverzetét izraeli atomfegyverek váltották fel). Semmit sem bíztak a véletlenre, de inkább úgy lehet fogalmazni, hogy a világ legjobban őrzött állama lenne Magyarország, ha állam lenne… Így csak egy szigorúan, mindenki által őrzött terület. Kicsit fura ez a nagy figyelem, de ha azt vesszük, hogy a kazár-zsidó szervezetek már 1910-ben párizsi pénzalapot hoztak létre az akkor még létező Magyarország megszerzésére, és hogy közel 500 éve azon munkálkodik a zsidóság, hogy elhazudja történelmünk, ellopja nyelvünket, bőrünkbe bújva magyarnak adja ki magát, és végül nevünkben magának követelje vissza történelmi örökségünk. Itt van a kutya elásva…

A belső lázadást olasz-szlovén-magyar egyezményesen létrehozott alakulatok, valamint a TEK, az In-Kall Security és az IOSA is nagy létszámmal (100 ezres nagyságrend) verné le. Minimum 13 NATO logisztikai központ, és “véletlenül itt felejtett” európai alakulatokon kívül, Szlovákia, Románia, Ukrajna (és harmadik történelmi pofonként az oroszok alakulatai) is bevetésre kerülnének a rendőrség és a “magyar hadsereg” identitás nélküli hányadával, a szintén Izraelben kiképzett tartalékos izraeli bevándoroltatottak katonai állományával egyetemben (kötelező izraeli kiképzés). Ehhez még hozzáadható az Európai Csendőrség idevezényelhető alakulatainak létszáma, és az egyéb átvezényelhető reguláris -és magánhadseregek állománya az izraeli hadsereggel együtt. Mindezeket azért soroltam fel, hogy érzékelhető legyen, milyen esélyekkel vehető fel a harc a megszállók és kiszolgálóik, bűntársaik, kollaboráns csatlósaik ellen. A technikai fölényük egyértelmű, tekintve, hogy az első FIDESZ kormány idején Magyarországot ugyanúgy lefegyverezték, mint az I. Világháború után, Trianon előtt, és Gyurcsótányék kalákában mindent fegyvert eladtak. A háborút viszont nem csak hagyományos fegyverekkel lehet megvívni, és itt nem csak a német, cseh és finn “kormány10 napos élelmiszer és ivóvíz lakossági tartalékképzési utasítása szerepel a figyelmeztetések között, azon kívül, hogy a magyar élelmiszer-tartalékokat is eladták. Mint korábban többször is jeleztem, az USAŰridőjárás Hivatala” egy EMP támadás eltussolására jött létre. Ez utóbbi azért lényeges, mert teljes leállást hoz létre minden elektronikusan vezérelt rendszerben, kezdve a zsebrádióktól, folytatva a kommunikáció eszközein keresztül az erőművek vezérléséig. Ám a “nagy balhék” nem csak az amerikai, angliai, franciaországi, németországi vagy izraeli állampolgárságú zsidóknak, de a kínai illetőségű vagy oroszországi zsidóknak sem kedveznének, bár a “veszteség” felülről lefelé úgy működik, hogy semmi és senki sem számít, még az alacsonyabb “harcértékű” zsidók sem…


Röviden az Alkotmányozásról: Magyarországnak az utolsó érvényes, Nemzetgyűlés által elfogadott és Népszavazással megerősített Alkotmánya 1944. március 17-én, pénteken került a Parlament elé, 1944. március 18-án elfogadta a Nemzetgyűlés és Népszavazás is megerősítette, majd 1944. március 19-én a németek hivatalosan is elfoglalták Magyarországot. 1945. április 4-től az ország szovjet (bolsevik) megszállás alá került. Viszont az 1920. I. Törvény is jogfolytonosságot biztosít, számunkra, ha felszabadulna az ország. Az 1949 -es XX-as törvényként elhíresült, erőszakkal, “szovjet tankok árnyékában” elfogadtatott Buharini-alkotmány, a FIDESZ-KDNP 2011-es alkottákolmánya kidolgozói szerint sem érvényes, bár ez nem akadályozta meg a lakosság megkérdezése nélkül, 2/9-es “többséggel” általuk elfogadottnak tekintett 2011-es “alkottákolmány” hatályba helyezését az érvénytelennek kikiáltott 1949-es XX-as törvény zárórendelkezései alapján. Az 1949-es alkotmány az ENSZ alapokmánya és a Nemzetközi Jog rendelkezései szerint amúgy sem volt érvényes, ahogy a folyományaként létrejött 1989-es, az MSZMP által kreált “Ideiglenes Alkotmány” sem. Ez utóbbi biztosította a látszólagos “jogfolytonosságukat“, ami az országra való tragikus hatásaitól eltekintve elég röhejes, mivel senki nem jogosította fel Orbánékat erre.

A FIDESZ-KDNP 2011-ben a 2010-es elcsalt, meghosszabbított szavazási idejű, külföldi átszavazókat egyik szavazóhelyiségtől a másikig buszokkal átszállítgató, megvesztegetésekkel és vásárolt szavazatokkal, 2/9-nyi “többséggel” saját magától saját magának elfogadott alkottákolmánya csakúgy nem érvényes, mint Magyarország 72 éves megszállása alatt készült előző kettő. Még jogfolytonossági hivatkozással sem bajlódtak, bár a Rózsadombi-paktumban még anno megegyeztek, hogy milyen felosztásban és ütemezésben rabolják ki az országot “vetésforgó szisztéma szerint“.
2010-ben az 1989-es “ideiglenes alkotmány” választási törvénye alapján választatott és az 1949-es XX-as törvény szerint helyezte magát hatalomba a FIDESZ-KDNP (bár a KDNP-t felesleges pártként emlegetni, mivel százalékban ténylegesen kimutathatatlan a szavazólétszáma, és mindkét alkotmány érvénytelen a nemzetközi jog szerint is), ami alkotmány-módosításhoz 4/5-öt, vagyis a szavazók 80%-ának elfogadó szavazatát követelte meg.
A FIDESZ-KDNP gyarmati, szükség -és rendkívüli állapotra kihegyezett alkottákolmánya utólagosan beépített és banki üzleti szabályzatok mintájára módosítgatható “sarkalatos gumitörvényekkel” és a “terrorizmus elleni harc eshetőségére” hivatkozva Magyarország lakosságának a teljes elnyomásához szükséges “terrortörvényi” elnyomói részét is tartalmazza. A választási törvény módosításának “parlamenti” elfogadtatása után még az EBESZ megfigyelők jelentése szerint sem lehet Magyarországon jogilag elfogadható választást tartani, mert a választási törvény erre alkalmatlan. De ez nem csak az EBESZ véleménye. Nonszensz, hogy egy illegitim, csalások sokaságával és megtévesztéssel létrehozott 2/9-edes elnyomó kormányzat alkotmányozni akar. A sorozatos választási csalások pedig végig kísérik a gengszterváltás máig tartó rablóhadjáratát.


A 2018-as választásra készülő pártoknak (hi) azonban nem csak a lezsírozott és előkészített választási csalásokkal kell szembenézniük, ami önmagában is érvénytelenséget jelent, mert nincs népi felhatalmazással bíró jogalapjuk. A FIDESZ kisajátította a média jelentős részét. A magukat liberálisnak nevező másik zsidó oldal birtokolja a fősodratúnak tartott média fennmaradó és az álellenzéknek meghagyott területét. A jelenleg még kb. öt millióra tehető magyar és a kb. 1,5 milliós cigány kisebbségnek gyakorlatilag csak az alternatív médiában, az interneten van publikációs, tájékoztatási vagy kampányfelülete. A választás párt -és képviselő-finanszírozási lehetőségei magyar nemzeti szinten lekorlátozottak (a cigányságé is), mert egyrészt a Jobbik kollaboránsai már az eddigi karcsú finanszírozást is megszüntetnék, másrészt az egygazdájú áljobb és álbaloldal 1989-óta olyan hatalmas részt lopott el az ország vagyonából, hogy egy választási kampány milliárdos nagyságrendű, amerikai mintájú költségeit csak ők tudják megfizetni. Természetesen a lakosságtól ellopott, elrabolt javakból, de akár ellenőrizhetetlen külföldi forrásokból is, melyek ténylegesen a magyar közvagyon elrablásából és a lakosság kizsákmányolásából áll rendelkezésükre. A pártszintű fellépés csak magyar (és cigány) szervezet -és pártszövetségek létrejöttével tehető némileg versenyképessé, amelynek kialakíthatóságát több tényező is akadályozza, kezdve azzal, hogy a judeo-demokratikus pártrendszerbe tagozódás egyet jelent az elfogadásával is. Akik megteszik, lemondanak a jogi alap megkérdőjelezhetőségéről, elfogadják az ellenük kidolgozott csalási szisztémákat… de sajnos más problémák is felvetődnek:

1. A szerveződések vezetése, vezetői képtelenek alárendelni egyéni ambícióikat egy közös cél érdekében. Hiányzik a célok iránti elkötelezettség, az alázat a közös célok iránt, mely egységet teremthetne, alárendelve az egót a közös érdekeknek.
2. A választók annyira nem bíznak a korábban már sokszor magukat ellehetetlenítő, megalkuvó, az ellenféllel lepaktáló, vagy egyéni érdekeik érvényesítésére választóikat felhasználókban, hogy közönyössé váltak az önjelölt, csalókból álló “képviseletekkel” szemben.
3. Mivel közismert, hogy az összes eddigi választást elcsalták, nem bíznak a választás tisztességes lefolytatásában, ez utóbbira nem volt példa az utóbbi 72 évben. Ez okozza a választási hajlandóság számottevő csökkenését.
4. Az elnyomó hatalom közel 1,7 millió, megélhetési forrásért kollaboráló, a gépezet apparátusából nyerészkedő “haszonélvezővel” rendelkezik. Több mint 3,5 milliós, “papíron magyar állampolgár” mozgósítható az aktív és passzív magyar szavazók ellen (min. 13,5 millió TB igazolvány van kiadva).
5. Az oktatásban és vallási nevelésből kiiktatták a magyar identitást. A mai magyarok túlnyomó része nem tudja, hogy a világ legerősebb és legegészségesebb génszerkezetének, a világ legfejlettebb és legősibb nyelvének, a világ legrégebbi történelmének tulajdonosa és örököse, a világ leggazdagabb országában. Mindezeket nem ismertetik, oktatják, hanem elhallgatják, félremagyarázzák, devalválják, elhazudják. A kommunikációban szegény vagy, kicsi és törékeny…
6. A kiszolgáltatott, megélhetése, családjának megélhetése miatt megfélemlített “kisemberek” tömege nem meri kimondani véleményét, nem mer kiállni kirabolt országa és honfitársai mellett, mert fél a megtorlástól és azzal sincs tisztában, hogy mire van- lenne joga és lehetősége, mit raboltak el tőle…


A sort még lehetne folytatni, de az emberek nem tudják, hogy minden magyarországi lakostól – beleértve a ma született csecsemőt is, akinek az örökségét – de mindenkinek legalább 50 millióját lopták el a jövőjével és sok milliárdos egyéb vagyonával együtt (a tényleges érték ettől sokkal nagyobb, mivel a rablás több száz éve folytonos és nem ér véget záros határidőn belül). A nép csak kiállva érdekei mellett, szerezheti vissza ami az övé. Ennyiért viszont már megmozdulnának az emberek, de azt sem tudják, hogy mijük van, és főleg, hogy “mijük volt“. Milyen örökségétől fosztották meg. A jude-demokrácia pártrendszere megosztja a lakosságot (a lopás, rablás nem jelent jog szerinti tulajdonlást). A különféle nemzeti pártok és szervezetek megosztják az embereket, pedig rengeteg azonos érdek vonalán közösen is felsorakozhatnának. A különféle népcsoportok, entitások, ugyan egyedi érdekek alapján némileg eltérhetnek érdekeikben, céljaikban, de 10 általános kérdéscsoportból 7-8-ban általában egyeznek az elvárások. A lakosság, heterogén népesség esetében nem csak etnikailag megosztott, de pártrendszer szinten is szembe állítható egymással, és senki sem keresi a nevető harmadikat, aki szembenállásból, megosztásból, megosztottságból hasznot húz. Az etnikai és pártmegoszlás tisztességes JOG és JOG ELŐTTI EGYENLŐSÉG hiányában az egyik legjobban felhasználható fegyver, pedig az ősi, soknemzetiségű Magyarországot ez a “jog előtti egyenlőség” tartotta össze.

Admin megjegyzése: “… soknemzetiségű Magyarországot ez a “jog előtti egyenlőség” tartotta össze.” Hogy ez mennyire igaz, misem bizonyítja jobban, mint I. Ferenc királyunk (megkoronáztatott: 1768) jelmondata: Justitia regnorum fundamentum. (Az igazság/igazságosság az országok alapja.) Eredeti írásmóddal a jelmondat a bécsi Hofburg kapujának belső homlokzatán -arany betűkkel – a mai napig látható. Lásd az alábbi képet, mely (elvileg) nagyítható:

Digimax A50 / KENOX Q2

 

A judeo-demokrtatikus pártrendszer elfogadása egyet jelent az érvénytelen alkotmány, a jogalap és felhatalmazás nélküli rendszer és önhatalmúlag saját maga felé hajló felépítménye elfogadásával. A betagozódás egyet jelent a megalkuvással, és bár esélyegyenlőségről papolnak, a rendszert úgy alakították ki, hogy a “demokrácia” álarca alatt a legsötétebb diktatúrát biztosítsa a(z) “(egykori) választópolgárok” kirablásával, rabszolgasorba taszításával és rabszolgakénti kiárusításával egyetemben. A jelenlegi helyzetben egységes Isten-hit sem segíti elő az összefogást, mert a Kádár-rendszer materialista szemlélete alapján nevelt embere kevés hitet és még kevesebb Isten-hívőt tud felmutatni. Rengeteg az ezoterikus, spirituális és álvallásos megtévesztő, de főleg a terelgető web-oldal és média. A sokféle hitkombinációt és értelmezést hirdetők elhomályosítják a dogmák, fétisek nélküli hit-igazságait, pedig az egységes hit ereje talán a legnagyobb erejű fegyver lehetne! Ezért rombolják kitartóan.

A végére maradt a társadalmi feszültségek enyhítését és feloldását kiszolgálni hivatott szociális biztonság megteremtésének lehetősége. A feltétel nélküli alapjövedelem feloldaná a létbizonytalanságból adódó görcsös félelmet, de nem szüntetné meg az elosztás igazságtalanságait. A társadalmi rétegződés is megmaradna, ahogy a direkt létrehozott új osztálykülönbségek is. Európai szinten még zavarosabbnak tűnik a bizonytalan státuszú Magyarország helyzete. Bár Európa már az ukrajnai krízis beindítása óta kiszolgáltatott függőségi viszonyba került energetikailag, azóta megakadályoztak minden délről jövő energiaellátási kezdeményezést is. Valójában Európa a II. Világháború óta teljesen zsidó – “kazár maffia” – uralom alá került. Mivel az ország 1945-től szintén hasonló sorsra jutott, Magyarország vonatkozásában ez annyit jelent, hogy 1989-óta tovább fokozódott az orosz-izraeli-USA elkötelezettség, amit 2016-tól az orosz-izraeli katonai együttműködéssel tovább romlott. Magyarország izraeli gyarmat, de szinte minden nagyhatalom fosztogatja. Magyarra fordítva, az EU bevándoroltatással eltervezett és kierőszakolt szakadása visszahozza ugyanazon “érdekkörök” teljes fennhatóságát, akik 1945-től 1989-ig, de valójában az utóbbi 72 évben folyamatosan biztosították saját és vazallusaik uralmát Magyarország lakossága felett, csak osztozkodniuk kell a koncon más hasonszőrűekkel az ellenséges, konkurens oldalon.

A világ változásai minden országot érintenek, így a Magyarországnak nevezett területet is. Az USA egy biztos belső és egy lehetséges külső háborúval is szembenéz. Európa lakossága az ellene felfegyverzett és kiképzett Soros és rajta keresztül a Rothschildok (Merkel, Juncker stb. csatlósok közreműködésével és) által létrehozott és mozgatott bevándorláspolitikának nevezett, de valójában a világ, elsősorban Európa további leépítésének az áldozata. A gyors változások megvalósítása helyett kihasználják a napról-napra tengődő emberek indulatait vagy éppen az általánossá vált közönyösséget. Ellenük. Látjuk a virtuális világot is, de akik tudják, hogy nem valódi, fájdalommal szemlélik azokat, akik nem látnak, vagy nem akarnak látni. Sajnos akadnak olyan “meggyőződésesek“, akik azt hiszik, jól látnak (pedig vakok) és erről meg akarnak győzni másokat is. Az elején említett életben maradás jogát és feltételeit mindenki ismeri. A világ forrong, illetve forralják. Az üst körül a cionista, kapzsi, hataloméhes horda táncol és szítja a tüzet. Hogy ki áll a jó és a rossz oldalon, gyakran csak nézőpont kérdése, ahogy a pszichopata és szociopata is meg van győződve arról, hogy soha nem követ el bűnt, ezért nem érez bűntudatot sem. Mindenki gyarmata Magyarország, szó szerint értendő! Egyszerre rabolja ki az USA (FED, IMF, Világbank, Goldman-Sachs), az EU, Oroszország (Putyin, Abramovich-klán), Izrael és EU összes zsidó irányítású államnak nevezett “érdekcsoportja”, de nem marad ki a sorból egyetlen zsidó-csahos sem. Végeredményben ez lenne a sorsa minden országnak nevezett, mára már kazár-maffia irányítása vagy felügyelete alatt álló “országnak“.

Némileg megmosolyogtató (bár sírni is érdemes), hogy egyes hírorgánumok “politikusnak” neveznek olyan be -és felépített “embernek látszó tárgyakat“, mint Obama, Putyin, Merkel vagy éppen Orbán. A politikainak tartott lépéseiket úgy magyarázzák, ahogy a szájukba rágják – miközben nem látják, láttatják a zsidó klánok szövetségét, konkurencia -és hatalmi harcát – mert egy virtuális világot vetítenek az emberek elé, amelyben a “választópolgár” azt hiszi még, választhat. Csökkenő számban még akadnak naiv és hiszékeny emberek, de egyre több embernek rendül meg a bizalma a választások tisztaságát és saját döntésjogát illetően, mivel csak a vak nem látja, hogy tombol körülöttünk a zsidó nihil. Mára már oda jutott Európa, hogy politikusok által elismerten is kijelentett/kijelenthető, egy választás vagy népszavazás “eredménye” akkor érvényes csak, ha megfelel a háttérirányítás terveinek, elvárásainak. A színfalak mögötti irányítás ismeretének köszönhetően Friedman, a Sratfor (elismert stratégiai elemző cég) egykori alapítója könnyen beszél matematikai összefüggésekről, sakkról, mivel csak a terveket kell megnéznie. Évek óta nem olvastam tőlük olyan elemzést, amelyben ne hazudtak volna elejétől a végéig, kihagyva a lényeget, az igazságot, a valódi okokat és elkövetőket. Kétféle történelem létezik, de csak egy valós. Az egyik a zsidó médiában szerepelő és átértelmezett hazugságtömeg, a másik az, ami szerint pl. az elsősorban Európát sújtó recesszió nem más, mint az amerikai zsidó lobbi Európa bankrendszerének és az EU tagországainak kifosztási hadművelete, hogy a “migrációs válságot” ugyanez a “garnitúra” szervezte, szervezi és jelenleg is szítja, akik a 9/11-et, és az összes “false flag” (hamis zászlós), milliók életét megnyomorító és követelő műveleteket is. Azt is elfelejti megemlíteni, hogy a görög és most már az olasz és PIIGS válság, majd szinte az utóbbiakkal egy időben a német bekövetkező “válság” is ugyanennek a “körnek” az utasításai miatt fog bekövetkezni.

Van egy nyilvános, a tömegek átverésére szánt, és van egy nem nyilvános, de valós történelem. Gyakorlatilag ugyanez a kettősség jellemző a kazár-maffia és Ábrahám-népe zsidóinak valamennyi “képviselete” kommunikációjára, amelyeket a változatosság kedvéért nevezhetünk “kormányoknak” is. Legalacsonyabb szintű csoportosulásukat pedig ENSZ-nek. Ezért jött létre a bolygót átfogó háttérirányítás, a vállalati rendszer. Az a világ, ami a színfalak mögött zajlik, de a nagyközönség számára háborúkat, éhínséget, munkanélküliséget, ki -és bevándorlást hoz, általuk mesterségesen kialakított “törvényszerűségek” szerinti. Egy dologban viszont igazat mond Friedman: “sok lépés lehetséges, de optimális lépés csak egy van“. Számukra! Nekünk szerencsére több is, mint leírtam korábban.
Egy jókora maroknyi féreg tartja sakkban az ellenfélnek tekintetteket az ellenfél katonáit, rendőreit felhasználva fegyverként, mert ahhoz az élősködők kevesen vannak, hogy önerőből képesek legyenek erre. Túlszaporodniuk meg nem lehet, mert így is egymást falják fel.
Semmiféle változás nincs a sötét középkor feudális “nagyuraihoz, arisztokráciájához” hasonlítva a jelenlegi helyzetet. A génhibás arisztokrácia fennmaradt része és a szaporodó újabb génhibás “globalisták” ugyanúgy összezárnak, mint a “feudális hűbéri rendszerekben“. A kifosztás módja sem változott, csak a “csomagolás“…


Az “ellentéteket” a tudatlanságban tartás generálja a leghatékonyabban. Mert mit is mond az egyszerű cigány? “A cigány vezetők meg a magyarok ellopják a segélyeinket…” Ha rákérdezünk, kik azok a “magyarok“, felsorolnak néhány kazár-zsidó köztisztviselőt, beleértve a “kormány tagjait” is, de a csóri cigány azt hiszi, azok is “magyarok“, mert “fehérek“. Még mielőtt felhördülne valaki, hogy “a magyarok között is van gazember“, végezzen alapos vizsgálatot minden “magyarnak nevezett” származását illetően. A “nagyon magyarról nagy átlagban” gyorsan ki fog derülni, hogy nemhogy nagyon nem magyar, de még kicsit sem, vagy csak “nyomokban“. Az 1900-as évek elején még készültek olyan statisztikák, hogy melyik népcsoport milyen arányban képviselteti magát különféle típusú bűncselekmények elkövetésében, de az “érintettek” a hatalom birtokában ezt is betiltották. Ugyanez a probléma Európa többi részében is. A lakosság túlnyomó része nincs tisztában azzal, hogy a korrupt politikusaik, köztisztviselőik, bíróik, ügyészeik nem osztrákok, nem németek vagy franciák, hanem a kazár-maffia cégéres, erre a feladatra kinevelt tagjai. Ez Ábrahám-népe “fehér-zsidó trükkje”. (A második “trükk” már az lesz a bevándoroltatás eredményeként, hogy még nehezebb lesz kiszűrni az arabok keveredésével a zsidókat. A “13. törzs“, a cigány és kazár-zsidó keveredés ugyanilyen eredményű.) A meglévő magyar demokratikusnak csúfolt pártstruktúra is azt mutatja, hogy nincs semmilyen magyar “érdekképviselet“. A Jobbik, mint egykori nemzeti párt, 2009. szeptember végi Morvai-féle és a 2009. október eleji Vona (Zazrivecz) – Orbán megegyezéskor eladta a 2010-es választást, vele a tagokat, szimpatizánsokat, a nemzeti oldalt is. A 2010-es választási csalásokat, visszaéléseket nem vizsgálták, nem engedték vizsgálni. A teljesen, még saját korábbi, érvénytelen törvényeik szerint is érvénytelen 2010-es választás után a Gárdát fokozatosan leépítették, felszámolták. A FIDESZ “jogfolytonosságra” hivatkozva vállalta a korábbi 1989-től megkötött egyezséges betartását, de felhatalmazás és jogalap nélkül alkotmányozott! A jobbik képviselőinek sorait feltöltötték tapasztalatlan, bevásárolt és főleg nem magyar “helyettesítőkkel“. A leépítési technika szinte azonos, mint a Kisgazda Párt (FKGP) esetében volt anno. Az MSZ (Magyarok Szövetsége) tagságát és szimpatizánsait szétszórták, megkeserítették, kiábrándultakká tették az eltelt évek alatt, köszönhetően a “vezetés” szándékainak és megbízatásának, amit a “hatalomnak” nevezett illegitim kormányzat hozott létre, üzemeltetett, majd számolt fel.

Céljuk akkor az volt, hogy a köztisztviselői és a kis -és középvállalkozói réteget, az MSZ tagságának zömét, távol tudják tartani a Jobbik táborától, főleg, hogy anyagi bázist ne tudjanak nyújtani a nemzeti oldal számára. Az MSZ lelkes tagjai emlékműveket sikáltak, koszorúztak, megemlékezéseket, ebédeket, vacsorákat szerveztek és 2010-től fokozatosan felszámolódtak, mivel ez volt a célja az Orbán-rezsimnek. A jelenleg még létező magyarnak nevezhető szervezetek, csoportosulások kis létszámúak, és vezetőik pozíciójukat féltve képtelenek az együttműködésre a közös célok érdekében, pedig a magyarságot csak az összetartás mentheti meg. Ezért visszatérve az alkotmányozni szándékozókra és azokra akik 1989-es MSZMP által egy év alatt összetákolt “ideiglenes alkotmányt” hiszik megoldásnak:

A Magyarországnak nevezett területnek és lakosságának van érvényes Alkotmánya, a mai napig hatályban van! A legutolsó és magyar, Alkotmány 1944. március 17-én kelt. A király nélküli Magyar Királyság Magyar Kormánya azért alkotmányozott és erősítette meg másnap a Nemzetgyűlés és Népszavazás, mert tudták, a németek megszállják Magyarországot, de azt is tudták, hogy a németek rövid időn belül elvérzenek, és utána szovjet megszállás következik. Akik most alkotmányozni akarnak, vagy elfogadnák a soha meg nem szavazott 1989-es “ideiglenes alkotmányt“, azok nincsenek tisztában azzal, hogy alkotmányozás esetén 13,5 millió (az 1989-óta hatalmat bitorlók által betelepített 50%-ban sem magyar) szerintük szavazásra jogosult fog “magyar állampolgárként” (plusz fél Izrael) szavazni, és fogja leszavazni a “magyar kisebbséget“. Az 1989-es (1949-es XX-as törvény) alkotmánynak nevezett MSZMP átirat szerint pedig visszaállítható lenne a “kollektív bizalmatlanság intézménye” (ami bebetonozza az elmozdíthatatlan képviselők és kazár-zsidó kormányok jogait). Az 1989-es “ideiglenes alkotmányt” visszaállítani szándékozók valószínűleg nem olvasták el azt a förmedvényt, ahogy a FIDESZ-KDNP 2011-es illegitim alkottákolmányát sem. A jelenlegi megszállt Magyarország magyar lakossága nem szüntetheti meg az 1944-es Alkotmány jogfolytonosságát, mert erre jelenleg nincs felhatalmazása, lehetősége és módja, nem helyezheti hatályba az 1989-es “ideglenes alkotmányt”, mert azon kívül, hogy erre sincs módja, a magyar és a nemzetközi jog szerint az utóbbi nem érvényes. A magyarságnak jogában áll visszatérni bármelyik történelmi MAGYAR ALKOTMÁNY-hoz, mert egyik sem lett népszavazással hatálytalanítva, de nem térhet vissza egyetlen, az utóbbi 72 évben ránk erőszakolt és népszavazással meg nem erősített alkotmánynak nevezett, felhatalmazás nélküli megszálló kormányok által összetákolthoz sem! Bár ez is jogunkban állna elvileg, mert:

Az 1960. évi Nyilatkozat a gyarmati országoknak és népeknek biztosítandó függetlenségről megállapítja, hogy “valamennyi népnek jogában áll teljes szabadságát megvalósítani, szuverenitását gyakorolni és nemzeti területét megvédeni”, illetve hogy “minden fegyveres akciót, vagy a függő népek ellen irányuló bármilyen megtorló intézkedést meg kell szüntetni“.

Az ENSZ Közgyűlésének, ugyancsak 1960.-ban elfogadott, 1541. számú határozata előírja azt a három módszert, ahogyan az önrendelkezési jogot alkalmazni lehet. Ennek megfelelően, a gyámsági vagy az önkormányzattal nem rendelkező területeknek jogukban áll új, független államot létrehozni, szabadon egyesülni független, már létező állammal, vagy szabadon integrálódni már létező államba A két fenti határozat révén az önrendelkezési jogot a gyarmati területeken élő népek tagadhatatlan jogaként ismerték el.” Link


Mint látható, az 1944. március 19-től folyamatosan megszállt és gyarmati sorban tartott Magyarország magyar lakosságának ugyanúgy jogában állna önállósodnia, mint Ukrajnában Luhanszk és Donyeck megyéknek, vagy Erdélynek csatlakozni az anyaországhoz ahogy a Krím esetében történt, de ugyanaz a nyugat, amely létrehozta ezt a jogot, köpi szemközt e jog alkalmazóit, ha nem a kazár-maffia érdekeinek megfelelően élnek vele. Kisebb, de már jegyzett és nem elhallgatható kezdeményezéseknél a Jörg Haider-rel szembeni, a nagyon problémás eseteknél a Lech Kaczyński-kormány likvidáláskivitelezése az alkalmazott módszer. További kérdés, kik és hogyan döntik el, ki magyar? Ki számít magyarnak, és milyen alapon? Ebbe már Dr. Halász Józsefnek is beletört a bicskája, és mindenkinek, aki rászervezett a 2010-2011-es alkotmányozási cirkuszra, melynek végén Orbánék átvertek mindenkit. Van érvényes Magyar Alkotmányunk, de nem a 2011-es! Az “ellenállási jog” minden népnek alapjoga, így nekünk is. Élni vele csak úgy lehet, ha egységet teremtünk 72 éves Magyar Alkotmányunk szerint…

Bár látszólag nem kapcsolódik szorosan az előzőekben felvetett alkotmányozási kérdéshez, napirenden van Orbán népszavazása, ami hátsó szándékok sorát takarja:

Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?

Az illegitim kormányzat illegitim országgyűlése, kollaboráns pártjai felhatalmazást kérnek arra, hogy egyedüli döntésjogot szerezve, egyúttal legitimálva magukat, dönthessenek Magyarországra bármely népcsoport betelepítési kérdésében, így nem csak az arab és néger betolakodók, de az izraeli lakosság betelepítésének kérdésében is, ami amúgy is folyamatos az utóbbi években. Nem az a kérdés, hogy akarunk-e bevándorlókat fogadni uniós nyomásra, hanem az, hogy legitimáljuk-e az Orbán-rezsim országgyűlését az Unióval szemben. Ilyen megvilágításban a népszavazás felhasználható hivatkozási alapként az uniós kilépésre, az izraeli betelepítésre, és Orbán stadionjainak megtöltésére is Pinochet mintára. Az álellenzék (a zsákmányolásból egyre jobban kiszorítottak) nem véletlenül tekinti ezt a népszavazást Orbán megmérettetésének. A “nem” szavazat legitimálja a “rablókormányt és országgyűlését“, feleslegessé téve az alkotmányozáskor nem véletlenül elmaradt, de kötelező népi megerősítést. Az “igen“, polgárháborús helyzetet idézhet elő, bár a magyarság és az igen nagy létszámú cigányság együttesen gyorsan “kiutálná” a bevándorlókat. Nem mellékes, hogy az utóbbi összefogás könnyen zsidóellenességbe is átcsaphat, ami esetleg bevándorlótámogatást is kaphat, mivel az utóbbiak nagyon jól tudják, ki az ellenség, kik parancsára dúlták fel, rabolták ki és rombolták le otthonaikat, hazájukat és kik miatt kellett elmenekülniük onnan.


A népszavazás feltett kérdése vétójogot kér az uniós döntés ellen (és később akár más uniós döntések ellene is, a népszavazásra hivatkozva), magába foglalva az uniós kilépésre feljogosítást, miközben szembe megy saját alkottákolmányával, és “magyar állampolgárokra” korlátozná a betelepíthetőséget (fél Izrael magyar állampolgár). És még nem beszéltünk a “magukat bevásárló állampolgárokról”, akik jó üzletet jelentenek a “gyarmati kormánynak“. A népszavazás áthárítaná a felelősséget a lakosságra iszlám bevándorlók fogadását is elutasítva, de az “országgyűlés“, vagyis a kormány “népi felhatalmazásaal”mindenkit idetelepíthetne, akiknek állampolgárságot ad, ráadásként a NATO támaszpontokat is. Igaz, eddig is ezt tették, de ezek az “állampolgárságok” érvényteleníthetők, mivel erre sincs felhatalmazása, joga az illegitim gyarmati kormánynak. A népszavazás után, ez már nehezebb lenne, mivel “nem” esetén Orbán már népi beleegyezéssel vihetné tovább az izraeli betelepítést és az Eurázsiai Unió tervét. Az uniós kilépést és az Eurázsiai Unió megalakításának azon tervét, mely szerint budapesti logisztikai központtal az izraeli kazár-zsidók magyar állampolgárságú (3,5 milliós) része Magyarországra, a másik felük a megalakítandó Kazáriában, a mai Luhanszk és Donyeck megyék, valamint a Krím területére telepedhetnének orosz megegyezéssel. Netanjahu erről a “tervezetről” beszélt 2015. elején, és ezért beszélt erről Dr. Drábik János is az Echo TV-ben, idézve Netanjahut. Igaz, a “részleteket” nem ebben a kontextusban említve, de ugyanezt kotyogta el Matolcsy is már 2001-ben.

Összességében: gondolkodjon el azon mindenki a fentiek figyelembevételével, hogy az Orbán-rezsim miért képviseli saját törvényeit figyelmen kívül hagyva (“nem tartható népszavazás uniós döntésekkel kapcsolatban“) Magyarország lakosságának bevándorlóellenességét? Miért köti ezt a kollaboráns országgyűlés felhatalmazásához, és ez az “országgyűlés“, miért vándoroltathatna be, tőlük magyar állampolgárságot kapott idegeneket? Egyúttal azon is el kell gondolkodni, hogy miért cseréljük le a máig érvényben lévő Magyar Alkotmányunkat, mely a magyarság jogait a megszállás alatt is elévülhetetlenné tette, egy olyanra, amely minden jogunk elvesztését okozná? Mert ez utóbbi kérdés esetében senkinek ne legyenek illúziói: milyen alkotmány születne egy olyan országban, amelynek lakosságából a magukat magyarnak valló ténylegesen magyarok csak egyharmadát teszik ki a népességnek, miközben a magukat szintén magyarnak nevező évek alatt bevándoroltatott és állampolgárságot kapott nem magyarok majdnem kétharmaddal olyan törvényeket hozhatnak, amiket később még valódi magyar összefogással sem lehetne érvényteleníteni? Aki ezekkel a kérdésekkel “üzletel“, vagy hülye, vagy provokátor, vagy haza -és nemzetáruló. A látszólag uniós bevándorláspolitika elleni népszavazás Orbánék által feltett kérdése átverés! “Adj szállást a tótnak és kitúr a hajlékodból“. A megválaszolatlan kérdésekre a válasz: megszállás előtt, alatt és után is, Magyarország a magyar identitású igaz magyaroké, és jog előtti egyenlőség biztosítása mellett minden Magyarországot hazájának tekintő nemzetiségé! A “népszavazásnak” végeredményben semmi köze ahhoz, hogy az unió mit tehet meg, vagy mit nem. Az “illegitim országgyűlés” akkor is felülírhat mindent (“nem” esetén már legális népi felhatalmazással is)…

/Tulok/

Megjelent: http://www.hungarianrealnews.com/news.php?readmore=447

Tovább

alaptorveny

Érvénytelen alaptörvény, látszat népszavazás-

Az alábbiakban egy olvasói levelet adunk közre:

“Most kezdtem hallgatni egy riport félét Bende Istvánnal ahol többek-közt az alkotmányozásról is szó van. Mindjárt az elején megütötte a fülem az amikor 2011-ben “valakik” az országgyűlés felhasználásával kíséreltet tettek  a Magyar Állam felszámolására és a helyébe egy magánállamot akartak létrehozni. Ez nem sikerült nekik, törvényesen nem tudták megtenni ezért megtették törvénytelenül. Az alaptörvénnyel akarták létrehozni ezt a magánállamot ami természetesen érvénytelen…..

Na most ha ezen elgondolkodunk a továbbiakban is sok-minden kiderül miben sántikálnak a mindenkori kormányok főleg Orbán. Szerintem ez az a PONT illetve kiinduló ok arra, hogy most a népszavazással lemondjunk a döntési jogunkról az októberi népszavazással, és ezzel törvényesítsük az “országgyűlés” (valakik) tejhatalmát illetve döntési jogát na meg az érvénytelen alaptörvényt hivatalos állapotba helyezzük! Nem vagyok jogász sem értelmi megfogalmazója az ilyen csalásoknak de nagyon ajánlom neked meghallgatni ezt a videót mivel te voltál az elsö aki az átverésekre felhívtad a figyelmünket. Az én értelmezésem szerint a 2012 ben USA-ban (eddig nemérvényesen) aláírt magánállamot és ehhez hasonló csalásokat akarják most a népszavazással törvényesíteni mert mindeddig szinte minden törvénytelen mert az alaptörvény érvénytelen.

Nem tudom mennyire értelmes az írásom de ha elkezded meghallgatni a riportot akkor megérted mire célzok. http://huntv.info/tv/az-alkotmany-jogossagarol/ 

Admin megjegyzései:

– A videó (nekem) valamiért nem az elejéről indul! Nagyon érdemes az elejére (0:30) “tekerni”!

Úgy látszik nem csak nekünk lenne igényünk egy valódi (ősi) módon összehívott Alkotmányozó Nemzetgyűlésre, hiszen jelenleg nincs alkotmányunk!

Nagyon köszönjük olvasónknak a véleményt és a videó linkjét!

 

Tovább