Szerbiai Szandzsák

A Dél-Európai Iszlám Állam megteremtése felé

Szerbiában is alakulnak a muzulmánok, hogy saját állami struktúrákat hozzanak létre.

Koszovó után az ország dél-nyugati részében, Szandzsákban akar az ottani muzulmán kisebbség adminisztratív szervezeteket kialakítani és parlamentet létrehozni.

A kezdeményezés mögött Szulejmán Ugljanyin, a Bosnyák Nemzeti Tanács elnöke áll.

November 3-án követelte, hogy a szerb rendőrség, katonaság, a titkosszolgálat és az igazságügyi szervek vonuljanak vissza. A bosnyák-muzulmán aktivisták egyértelműen Brüsszelre számítanak, hogy az saját muzulmán államuk létrehozásában támogatást nyújt.

A környéken nagyon népszerű az Iszlám Állam, írja a cikk. (A hivatkozott cikk: ITT) Ugljanyin 2004 és 2008 között Novi Pazar polgármestere volt. Ez a város a militáns iszlamizmus központja Szerbia dél-nyugati részén.

A térségből az elmúlt három évben több száz Iszlám Állam harcos utazott Szíriába. Visszatértük után Szerbiában és Európában az iszlám terror új sejtjeit hozhatják létre.

Forrás: Lovas István honlapja

Madarász László: Korábbi írásomban, ugyan csak érintőlegesen, de mi is hírt adunk arról, hogy a bosnyák muzulmánokat valamely arab állam anyagiakkal támogatja a vadonatúj mecsetek – és nem csak azok, hanem radikális iszlám közösségek – felépítésében! (Cikkünk: ITT) Személyes tapasztalatokon alapuló feltételezésem szerint egész Boszniában, egy markáns, nagyon aktív vahabita hittérítés zajlik, mely a közeljövőben meg fogja teremteni – egyelőre – egy fél-legális Iszlám Állam alapjait Európában, ráadásul határunk közelében! Már látszik, ezzel a törekvéssel szemben az EU teljesen tehetetlen, hiszen akkor meg kellene szakítania minden kapcsolatot azzal a Szaúd-Arábiával, mely már teljesen beépült Nyugat-Európa gazdasági életébe. A szaúdi anyagiak kivonása viszont munkahelyek tömegeinek egyik percről a másikra történő megszűnését, a GDP látványos visszaesését eredményezné, amit a jelenlegi brüsszeli vezetés sohasem fog felvállalni, inkább – üveggyöngyökért cserébe – kezére játszik majd az araboknak. (Ezt a szaúdiak amúgy is meg fogják tenni, de az már a klasszikus értelembe vett Európa felszámolásának kezdetét fogja jelenteni!)

A Montenegróval határos, részben szerbiai Szandzsák tartományban élő muzulmán kisebbség, földrajzi elhelyezkedése miatt kerülhetett a szaúdi elképzelések (egyik) irányába, mégpedig Montenegró megnyerése érdekében. Ugyan Boszniának van egy rövid korridorja a Földközi tengerre történő kijutás érdekében, de mélytengeri kikötője tulajdonképpen nincs. A muzulmán többségű Koszovónak viszont egyáltalán nincs tengeri kijárata! Feltehetően ezért is került az arab ország látókörébe a gazdaságilag gyenge Montenegró, aminek viszont ott van “kereskedelmileg” nagyon fontos mélytengeri kikötőjeként Kotor (a monarchia idején még: Cattaro) illetve az egész kotori öböl. Tudni kell, Montenegrónak még saját pénze sincs! Jugoszláviából történő kiválásakor a németek engedélyezték számára a márka használatát, az euró bevezetése után ezért az államban jelenleg az euró a fizetőeszköz, de Montenegró nem része az euró zónának!

Tehát, ha a EU tagságra áhítozó, de még mindig orosz befolyás alatt álló Szerbia, montenegrói határát az arabok Szandzsák megszerzésével blokkolni tudnák, gazdaságilag kezükbe kerülhet Montenegró, továbbá a leendő – boszniai, koszovói és albán – Iszlám Állam felvirágzása is megindulhatna! (Ha valaki járt már Montenegróban, feltehetően látta, tudja, hogy az államnak nagyon jól jönne egy apanázs, már csak a közutak bővítése, a sokszor kivilágítatlan, de többnyire szellőzetlen alagutak megszüntetése érdekében is. És akkor még nem beszéltem a munkanélküliség nagy arányáról.) Ezzel a megoldással az iszlám invázió délről is intenzíven bekerítené a ma még ennek ellenálló Közép-Európai államokat! Feltételezés? Meglehet, de Lovas István cikkében is meglévő jelek nagyon erre utalnak!

Szerintem ezért is kár volt beavatkoznia a NATO -nak a szerb-koszovói konfliktus idején! Vagy talán előre tudták, mi lesz annak a következménye, ha a muszlim terjeszkedéssel szembeni szerb védvonalat felszámolják? Ezért bombázták pl. Belgrádot? Az a véleményem: az amcsik dél-európai katonai terjeszkedése, egyenes folytatása a szerbek elleni háborúnak, mellyel megalapozzák Európa végső felszámolását, amit végül az arabok – karöltve a többnyire muszlim hitű  afrikaiakkal – hajtanak végre!

Admin: Nyitókép forrása: Wikipédia. A kékkel jelzett területek a szerbiai-, a sárgával jelöltek a montenegrói Szandzsák tartományt jelölik. Lakosai többségében bosnyák muszlimok, erős török – újabban szaúdi – kapcsolatokkal.

 

 

Tovább

Iszlám állam katonái

Terrorista szuperveszély: az Iszlám Állam előretörése a Balkánon

A bevándorlással szemben kritikus német portál, az Einwanderungskritik, „Az Iszlám Állam a Balkánon – Bevándorlás kritika” címmel azzal kezdi elemzését, hogy bő három hét telt el a berlini karácsonyi vásár ellen végrehajtott szörnyű terrortámadás óta, és az az által kiváltott sokk kezd oldódni. De ennél még kevesebbet beszélnek arról a terrortámadásról, amelyet a Duisburg-oberhauseni „Centro” nevű, legnagyobb németországi bevásárlóközpont ellen terveztek. „Talán azért, mert mindkét gyanúsított szalafistát bizonyíték hiányában ismét szabadon bocsájtották”.

Csakhogy, veti közbe a cikk, „a két koszovói testvér esetét nem lenne szabad túlságosan gyorsan ad acta tenni, mivel mindkét gyanúsított származása egész Európa közbiztonságának hatalmas veszélyeztetettségére utal, amely ugyanakkor a politikai beszédben szinte semmilyen szerepet nem játszik. Ugyanis – miközben a média ügyet nem vet rá – az 1990-es évek jugoszláviai konfliktusa óta Európa közepén egy Szaúd-Arábia és Katar által finanszírozott  iszlamista territórium alakult ki, amely a konfliktusokat az elkövetkező években egy teljesen új szakaszba viheti”.

A szerző, Robin Classen ezután ismerteti, milyen módon alakul ki a terrorinfrastruktúra még az uniós tagországokban is, miközben kiemeli, a Közel-Keletről olyan „menekülteknek” álcázott emberek szüremkednek be, akiket már „át sem kell nevelni”, hanem készek terrorcselekmények elkövetésére.

„Ez nem egy disztópiás /a „disztópia” az „utópia” ellentettje/ horrorisztikus jövőkép, hanem egy olyan komolyan veendő realitás, amely az elkövetkező években alakulhat ki Koszovóban és Boszniában az ottani fejlemények eredményeként”, írja Classen.

Már a jugoszláviai konfliktus nyomán a Közel-Keletről érkezett iszlamista bajkeverők a konfliktust a boszniai oldalon kifejezetten vallási alapon turbózták fel, és dzsihadistákat küldtek az országba, akik később boszniai állampolgárságot kaptak.

A rákövetkező években és különösen az elmúlt évtizedben Szaúd-Arábia, Katar és az Egyesült Arab Emirátusok elsősorban Boszniában fektettek be hatalmas összegeket. Az országba bevonult a vahabista ideológia is, amely az ott korábban „igen erősen felvizezett hagyományos iszlámot gyorsan kiszorította”.

Ma, olvasható, Bosznia és Koszovó egy főre számítva a legtöbb harcost „bocsájtotta ki” az Iszlám Állam számára. Hirtelenjében a fejkendők, sőt a burka nyomta rá az utcákra a képét, és ha ezen országokban, ahol a fiatalok munkanélküliségi aránya akár a 60 százalékot is eléri, valakinek munkahelyet ajánlanak, akkor azok főként szaúdi építési cégek, a Perzsa-öböl mentéről jött emberek által üzemeltetett plázák, vagy pedig a gazdag arabok számára fenntartott zárt üdülők.

Több terület úgy néz ki, mint az Iszlám Állam európai enklávéi. Osvében, Gornja Maocában az Iszlám Állam zászlóit lobogtatja a szél, szalafista öltözet uralja a városképet és sztárként ünneplik a kiutazott „mártírokat” és családjaikat.

A cikk arra is ráfordítja a figyelmet, hogy a horvát-bosnyák határ nem erődítmény jellegű, hanem annak vicc változata. Az megy át rajta, aki akar.

Megjelent: www.lovasistvan.hu

Tovább