A devizahitel tulajdonsága

Strasbourg – Rendkívüli közlemény a devizahitel ügyében

Tájékoztató a devizahitelezésről.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága levélben arra kér, hogy tájékoztassam az (devizahiteles) ügy, Magyarországi fejleményeiről.a közvéleményt, hogy 30 hónappal ezelőtt, az elszámolási és forintosítási törvényt, megtámadhatósági határidőn belül megtámadtuk, majd azt követően a Haza Pártja (elnöke és alelnöke) csoportos keresetet nyújtott be az Euórópai Bíróságra, ennek alapján kérik tájékoztatásomat az ügy fejleményeiről. 

Ezenfelül bizonyítékokkal, (másfél millió, a bankok által kiküldött elszámoló levéllel, amelyben beismerték a tisztességtelen tételek felszámítását,) alátámasztottuk, hogy Magyarországon az összes “devizahiteles” szerződés felmondása jogellenesen történt. Viszont ezen jogellenes felmondások alapján történik az összes végrehajtás, jövedelemletiltások és ingatlan árverezések-kilakoltatások a mai napig, egyre jobban eldurvulva. 

Látva az illetékes hatóságok tétlenségét, a parlamenti pártok impotenciáját, a kilakoltatások leállítására tett népszavazási kezdeményezések letiltását, élve az Emberi Jogok Európai Bíróságán lévő 11368/16 és 11371/16 ügyszámú folyamatban lévő csoportos keresetünkkel járó lehetőséggel, kérelmezni fogjuk ideiglenes intézkedés keretén belül, hogy kötelezzék Magyarországot, a két folyamatban lévő csoportos per jogerős ítélettel való lezárásáig, a végrehajtások és kilakoltatások felfüggesztését.

Az ideiglenes intézkedés, egy gyorsított eljárási forma, gyakorlatilag napokon belül meghozható a benyújtástól számítva.
 Viszont, ahhoz, hogy ez széleskörűen kiterjeszthető legyen, célszerűnek találjuk százezer érvényes aláírás nyomatékosításával. Nincs előírás, ha 20 ezer lesz akkor 20 ezer, de az ügy komolyságát és súlyosságát az aláírások száma bizonyítaná. 

Mielőtt bárki is facebook aláírásba kezdene, ki kell ábrándítanom. Hivatalos, a magyar törvények által, az érvényes szigorú, személyes adatok kezelésére vonatkozó jogszabályok és engedélyek birtokában és betartásával fogunk hozzá az aláírásgyűjtésbe. Erre a hivatalos szervezeti forma, A Haza Pártja lesz. 

Augusztus 21-én az aláírásgyűjtési akcióhoz szükséges hivatalos lépéseket megtesszük. Terveink szerint szeptember elsejéig a szükséges szervezést lebonyolítjuk és ezen a napon beindul a Főnix hadművelet egyszázezer aláírás összegyűjtésére, hogy a Strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága kötelezze Magyarországot, a 11368/16 és 11371/16 ügyszámú folyamatban lévő devizahiteles perek jogerős ítélettel való lezárásáig, hogy szüneteltessék a végrehajtásokat, amelyek devizahiteles szerződések felmondásból következtek be. 

Emberek, a hőbörgések, a marakodások ideje lejárt. A Haza Pártjának 50 darab utcai kispultja van. Ha eredményesek akarunk lenni, akkor legalább 500 pulttal kell hozzáfogni az aláírásgyűjtéshez és az 500 pulthoz kell legalább ezer ember. Ezt rajtunk kívül senki sem kezdeményezheti, mert csak mi folyamodtunk határidők betartásával a bírósághoz. 

Jelentkezzetek aláírásgyűjtőnek. Szeptember elsejétől, szeptember 15 -ig fog tartani az akció. Kettesével jelentkezzetek ha lehet, egyedül senki se álljon ki az utcára. Forró ősz elé nézünk. Megfékezzük együtt ezt az ámokfutást, szabadrablást, ami itt zajlik. 10 éve rendíthetetlenül küzdünk és küzdeni fogunk, míg minden jogtalanul kilakoltatott és kifosztott kártalanítva lesz. Mi nem hagyjuk magukra azokat sem, akiket már évekkel ezelőtt kisemmiztek. Bízzatok emberek, mi már bizonyítottunk. A kásler per alapján eddig Európában 19 milliárd eurót fizettek ki a bankok. Ezek tények, minden rágalmazásom és lejáratásomra tett kísérlet ellenére. 

Tegyük félre azokat a dolgokat amelyek elválasztanak bennünket és kössünk fegyverszünetet jobbosok, balosok erre a kis időre legalább. Jelentkezzetek aláírásgyűjtésre az ország egész területéről. Mi a szükséges igazolásokkal ellátunk, hogy a közterekre kiállhassatok aláírást gyűjteni. Ez törvényes önvédelmi hadművelet lesz, a Főnix hadművelet. 

Jelentkezzenek asztalosok, akik bevállalják egy-két pult legyártását, támogassatok adományokkal, hogy az 50 darab utcai pultunkat felduzzasszuk 500- ra. 10 nap van emberek az előkészületekre, nem sok, de meg tudjuk csinálni. 

Ha megcsináltuk, a több tízezer támogató aláírás kíséretében tájékoztatom a Strasbourgi bíróságot, hogy a már eddig is többezer halálos áldozatot követelő devizahiteles kifosztás, egy újabb, felgyorsult szakaszába lépett és a visszafordíthatatlan károk és sérelmek elkerülése végett, ideiglenes intézkedést foganatosítsanak. Csatlakozzatok, mert mi magunk ezt nem tudjuk kivitelezni nélkületek. 

Az általunk állított egyezménysértések a honlapon 

Kásler Árpád 2018. augusztus 18. 
Forrás: e-mail

Tovább