Paul Craig Roberts

Kacagva az Armageddonhoz vezető úton

Paul Craig Roberts professzor, Reagan elnök volt pénzügyi államtitkára, a Wall Street Journal egykori szerkesztője és a nyugati világ legbátrabb újságírói egyike ismét két remekbe szabott cikket írt.

 

Az egyik e mondattal kezdődik: „Az Egyesült Államok a világnak olyan nevetséges arcot mutat, hogy a világ nevet rajtunk”.

Ezután azt írja, tíz hónapja folyik az a propaganda, hogy Putyin beavatkozott az amerikai elnökválasztásba, de erről még egyetlen bizonyítékot sem mutattak be. De most már itt az idő, hogy „feltegyünk egy nem kérdezett kérdést: ha lenne is bizonyíték, mi lenne benne a nagy dolog? Mindenféle érdekcsoportok próbálják befolyásolni a választás eredményét, beleértve külföldi kormányokat. Miért van rendben az, hogy Izrael befolyásolja az amerikai választásokat, de ugyanaz nincs rendben Oroszország esetében? Miért gondoljuk, hogy a fegyveripar, az energiaipar, az agrobiznisz, stb., stb. hatalmas összegeket ad a választási kampányok finanszírozására, ha a szándékuk nem lenne az, hogy befolyásolják a választást? Miért írnak szerkesztőségek vezércikkeket egy adott jelölt támogatására és a másik elátkozására, ha nem akarják befolyásolni a választást? Mi a különbség a választás és a kormány befolyásolása között? Washington tele van mindenfajta lobbistával, beleértve külföldi kormányok lobbistáit, akik a nap 24 órájában azért dolgoznak, hogy befolyásolják az amerikai kormányt. Nyugodtan mondhatjuk, hogy a polgárok azok, akiknek semmiféle lobbistájuk nincs.”

Majd felteszi a kérdést: miért lenne baj, ha Oroszország támogatta volna Trumpot, aki békét ígért, szemben az Obama rezsimmel és olyan neokonjaikkal, mint Hillary Clinton, Victoria Nuland, Susan Rice és Samantha Power? Miért rossz az, ha Oroszország előnyben részesítené a béke jelöltjét a háború jelöltjével szemben? Az amerikai nép is a béke jelöltjét támogatta. Vagyis Oroszország egyetértet a választókkal.

A másik kérdés pedig az, „Hogyan is lehetnénk mi az a hegemón hatalom, amit a cionista neokonok állítanak rólunk akkor, amikor Oroszország döntheti el, hogy ki legyen az Egyesült Államok elnöke?”

Roberts ezután előveszi Nikki Haleyt, az amerikai ENSZ nagykövetet, akit hibbant, önkontrolját vesztett kreténnek nevez, és, írja, akinek egyetlen célja van, hogy feldühítse Oroszországot. „Kérdezzük csak meg Napóleont vagy a Wehrmachtot, hogy mi Oroszország feldühítésének következménye”.

A „szuperhatalom” Egyesült Államok 16 év után sem képes néhány ezer, könnyen felfegyverzett tálibot legyőzni. Miközben „az őrült amerikai kormány” háborúra akar készülni Oroszország, Kína, Irán és Észak-Korea ellen.

Az amerikai nép meg közben kávézik. Miközben kormánya magára erőltet egy nukleáris Armageddont.

Nikki Haley kinevezése nagyjából olyan, mint amikor a római birodalom összeomlása során a császár lovakat nevezett ki a szenátusba.

Az amerikai „kongresszus és a végrehajtó ág szintén tele van lovakkal és lószarral. Az amerikai kormánynak meg esze nincs. Nyoma sincs annak. Vagy az erkölcsnek.”

Majd: „Amerika vicc, de atomfegyverekkel felszerelve. A földi életre nézve az első számú veszély… Az amerikai népnek rá kellene jönnie arra, hogy cionista neokon nácik vezetik halálukba, akik a katonai/biztonsági komplexummal és a Wall Street-tel tartják kezükben az amerikai külpolitikát, Európa és Nagy-Britannia  cinkosságával, hogy megtartsák a CIA-tól kapott pénzeiket, és azon sarlatánok cinkosságával, akik a nyugati médiumokat működtetik.”

Ezután azt írja, Amerika atomháborút akar Oroszországgal és Kínával, mert hagyományos eszközökkel esélye sem lenne a győzelemre.

A minden mondatában briliáns esszé ezzel zárul:

„Az életnek a Földön való megőrzésére alakított Nemzetközi Bíróságot kell felállítani. Az amerikai kormányt és az azt szolgáló háborús érdekcsoportokat el kell ítélni, bíróság elé állítani és lefegyverezni, mielőtt ezek elpusztítják a Földön az életet.”

Kedves Oroszország: Egy ellenség nem partner

Az oroszokat aggasztja, hogy Washington önkényesen bezáratta san franciscoi konzulátusát és törvénytelenül átkutatták diplomáciai ingatlanjait. Kétség nincs arról, hogy Washington megsértette a diplomáciai védelmet és a nemzetközi jogot.

Miért mutatta Washington ezt a lator ábrázatát a világnak?

Azért, hogy megmutassa, hiába olyan erős valaki, mint Oroszország, nem tudja megvédeni magát Washingtontól? Mert annak semmi nem áll útjába?  Washington minden következmények nélkül megsérthet minden törvényt.

Washington véleménye az, hogy csak az erőnek és csakis az erőnek lehet igaza. A jogot ki kell dobni az ablakon, úgyhogy Oroszország miért a jogra támaszkodik, amikor Washingtonnal van dolga?

Vajon Washingtonnak az a szándéka, hogy hamis bizonyítékokat helyezzen el az orosz ingatlanon, ami azt mutatná, hogy beavatkozott az elnökválasztásba egy olyan jelölt érdekében, aki a békét részesítette előnyben az Oroszország való konfliktussal szemben?

Lavrov orosz külügyminiszter azt mondta amerikai kollégájának, hogy Oroszország perli  Washingtont a diplomáciai tulajdon  elkobzása és átkutatása miatt.  Szóval ismét itt tartunk: az oroszok Washingtonnal a jog, a diplomácia, stb. eszközével akarnak élni ahelyett, hogy szembenéznének a valódi dologgal. Hogy mi az?

A valódi dolog az, hogy az amerikai katonai/biztonsági komplexum – az amerikai kormány leghatalmasabb része – úgy döntött, Oroszország az az ellenség, amely igazolja az éves ezer milliárd dolláros költségvetést és a vele járó hatalmat.

Más szavakkal: Oroszországot célozták meg, hogy Amerika első számú ellenségévé váljon, és ezen nem fog változtatni, bármit is tegyen Oroszország.

„Kedves Oroszország, meg kell értened, hogy az ’ellenség’ szerepét osztották ki rád”, írja Roberts.

Később felteszi a kérdést: de mit tehet Oroszország?

Így felel:

Hátat fordíthat a Nyugatnak, miközben erősen figyeli, nem támadják-e meg. Oroszország semmiben nem számíthat Amerikára. Az orosz központi bank hite abban, hogy Oroszországnak szüksége van külföldi tőkére, csak bizonyítéka annak, hogy a Jelcin érában az orosz közgazdászokat az amerikai neoliberlizmus sikeresen részesítette agymosásban. Az orosz kormány még most sem látszik megérteni azt, hogy csak azért lehet szankciókat hozni Oroszország ellen, mert Oroszország be van hálózva a nyugati pénzügyi rendszerbe. „Az a gazdasági tanács, amit az orosz kormány kap agymosott neoliberális közgazdászoktól, Washington és nem Oroszország érdekeit szolgálja.”

Oroszországnak nem szabadna nyugati pénzügyi klíringmechanizmusokat használni, amelyek Washington érdekeit szolgálják.

Mikor fogja az orosz kormány végre befejezni azt, hogy úgy tesz, mintha ellensége partnere lenne? Miért nem hajlandó az orosz kormány a képébe bámuló valóságot felismerni?

Miért akar Oroszország  oly makacsul része lenni a korrupt és hanyatló Nyugatnak és elfogadni tőle minden inzultust, minden visszaélést?

A Nyugat csak egyetlen autonóm hatalmat ismer el. A sajátját.

Kína sem érti Washingtonnak ezt az oldalát.

A megszervezett „korai válság” nem Észak-Koreáról szól. Hanem arról, hogy Washington atomrakéta támaszpontot telepítsen a kínai határ mentén, mint ahogyan a megszervezett „iráni válság” is arra volt jó, hogy atomrakéta telepeket helyezzenek az orosz határok mellé.

Ha a Washington egyeduralmát korlátozni képes Kína és Oroszország nem érti lépései következményeit, a háború annál inkább valószínű.

Admin: A két cikket írta: Dr, Paul Craig Roberts (nyitóképünkön) (Kiemelések: tőlünk.)

Forrás: Lovas István

Tovább