Israeli Prime Minister Benjamin Netanyahu (L) and his Hungarian counterpart Viktor Orban shake hands as they give a joint press conference at the parliament in Budapest, Hungary, on July 18, 2017. / AFP PHOTO / HUNGARIAN PRIME MINISTER'S OFFICE AND POOL / KAROLY ARVAI

Véleményem Orbán Viktor Tusnádfürdőn elmondott beszédéről

Nem tudom mennyien hallgatták végig élőben a „magyar” kormányfő, székelyföldi Tusnádfürdőn elmondott beszédét, amit szerintem mindenkinek látnia, hallania kellett volna, hiszen abból a magyarság orbanisztáni jövője prognosztizálható!

A következőkben – tőlem telhető részletességgel – erről kívánok beszélni, bár tudom, annak teljes megértése érdekében egy részletes – százéves múltunkat is magában foglaló – tanulmányra is lenne szükség, amit nem vállalhatok fel.

Itt a videó a miniszterelnök beszédéről:

 

 

Az ma már természetes, hogy a miniszterelnök mondandója elején inkább saját maga fényezésére törekedett az egy milliomodik külhoni magyar állampolgárságának visszaadása, majd az áprilisi választások, stb. kapcsán. Ehhez tulajdonképpen nincs is mit hozzáfűzni, végül is, mint szónoknak az (is) a dolga, hogy saját szerepét kiemelje. Ezzel rendben is lennénk!

8:40 – nél viszont már megkezdődnek a csúsztatások, hazugságok! Lássuk: „Az az érték, amit Magyarország egy évben meg tud termelni, az 2010 –ben 27224 milliárd forint volt, most pedig 38183 milliárd, tehát 11000 milliárd forinttal nagyobb értéket állítunk elő minden egyes évben 2010 óta, mint tettük ezt korábban.” Ez a kijelentése alapból csalás, hiszen most talán „valóban” 11000 milliárd forinttal nagyobb értéket állítunk elő, mint 2010 – ben, de ez visszamenőleg az évek szerinti lebontásban – mint azt Orbán mondja – nem igaz! (Lássuk a KSH adatait ITT, pl. 2014-re (a mostani orbáni beszéd félidejére) vonatkozóan: látható, hogy 2014 –ben a bruttó hazai termék (GDP) csak 32591,7 milliárd forint volt, ami – Orbán beszédéhez képest – nem 11000 milliárddal, hanem csak 5367 milliárddal haladta meg a 2010 évit, 2014 évben, és nem évente!!! Ha az említett táblázatban összehasonlítjuk a 2011 és 2012 GDP adatait, akkor látható, hogy 2012 évben mindössze 476 milliárddal nőt a GDP az előző évhez képest, és nem 11000 milliárddal, mint ahogy azt általánosítja!!! Azt már elhallgatja a miniszterelnök, hogy a jelenlegi – 2010 évinél – 11000 milliárddal nagyobb termelési érték miként is jött össze! Nézzük a száraz tényeket: 2010. április 25.-i második választási forduló előtt 265 Ft volt egy Euró, mely a választásokat követően rögtön emelkedni kezdett, ugyanannak az évnek a végére elérte a közel 279 Ft/Eurót, azaz több mint 5% -al nőtt! A mostani orbáni beszéd idején 323 Ft volt egy Euró, azaz 2010-hez képest a forint, Euróhoz viszonyított pénzromlása 21,9%! Ami ugye azt jelenti, hogy a valutaárfolyam romlása miatt a 2010 évihez képest a GDP jelenleg 33186 milliárdra módosulna, vagyis nőtt ugyan, de a nemzetközi pénzügyi megítélésünk romlása miatt! Ha a KSH –ra hivatkozva átlagosan azt mondjuk, hogy a belföldi infláció évente 2%-al nőtt, akkor 2010 óta a pénzromlásunk mértéke újabb 17% ! Vagyis csak a kamatokra épülő zsidó pénzügyi rendszer sajátosságai miatt jelenleg 37814 milliárd forint lenne Hazánk GDP növekedése 2010-hez képest, ami nem 11000 milliárdot jelent, hanem annak töredékét: 369 milliárdot! Azaz látszólag szó nincs az elmúlt 8 év valós(!) GDP emelkedéséről, hiszen az említett növekedési összeg is hibahatáron belül van, mert valójában a hazai pénzromlás sem évi 2% volt, hanem annál több! (Churchill: „Csak annak a statisztikának hiszek, amit saját magam hamisítottam!”) Ugyan nem vagyok közgazdász, de ha mindent összeszámolunk és figyelembe vesszük, hogy a valutaárfolyam romlása a hazai inflációban is megjelenik, akkor az elmúlt 8 év alatt a GDP valós növekedése úgy 600-800 milliárd forint körül lehet, melyre Orbán helyében nem lennék büszke, már csak azért sem, mert a csekély emelkedés oka inkább az EU tagságunkból ered, mint a politikusaink teljesítményéből! Amennyiben az EU, melynek nettó haszonélvezői vagyunk – valamely oknál fogva – támogatását 20-30%-al csökkentené, úgy a hazai gazdaság összeomlik, feltéve, ha politikusaink nem tesznek idejekorán ellenlépéseket! Pl. Kilépés az EU –ból, ezzel párhuzamosan a vámrendszer visszaállítása, Oroszországgal, Kínával és a feltörekvő országokkal a kiegyensúlyozott kereskedelmi kapcsolatok gyors fejlesztése, stb.

Amit Orbán az ország adósságállományáról százalékosan elmond, az úgy hülyeség, ahogy van! Az adósságállományunk összességben (forint és valuta) az Orbán kormányzatok alatt is nőtt! Lásd: ITT, illetve külön ajánlom: https://hu.wikipedia.org/wiki/Magyarorsz%C3%A1g_%C3%A1llamad%C3%B3ss%C3%A1ga#/media/File:Hungarian_government_debt_to_GDP_ratio_1995-.png grafikont.

A foglalkoztatottak létszámáról: Érdekes módon még véletlenül sem említi a „magyar” kormányfő, hogy kb. nyolcszáz-ezer magyar fiatal szakembert kiüldözött az országból, hogy a hazai munkabéreket a bányászbéka sejhaja alatti szinten tarthassa, melynek következtében itthon inkább munkaerőhiány jelentkezik! Így persze szépen mutat a foglalkoztatási statisztika! Elhibázott politika! Ma már szakembereket alig lehet találni! (Lásd: korábbi cikkeink!) Ezen a nyugdíjasok (alig) kedvezményes ismételt munkába állítása sem fog sokat javítani!

A munkabérekről elmondja: „A bérek 60% -al jobban állnak, mint 2010 –ben” Ám azt nem teszi hozzá, hogy a KSH adatai szerint is ez idő alatt 17-18%-al nőttek a fogyasztói árak, melyen belül az un. „fogyasztói kosár” árváltozásai tulajdonképpen mérhetetlenek, mert a „kosár” összetételét úgy változtatja évente a KSH, ahogyan az a kormánynak legjobban megfelel! Mindezek figyelembevételével a tényleges „fogyasztói kosár” árak, szerintem kb. 35-40%-al nőttek az év elejéig, azóta ez a szám – bevásárlásaink alapján – már 50%-on felül lehet a 2010 évhez képest! Arról sem beszél, hogy még 2014 –ben a potenciális arab befektetők előtt a következőket is mondta: „Magyarország előnyei közé tartozik a minőségéhez képest meglepően olcsó munkaerő, valamint, hogy a munka törvénykönyve rendkívül rugalmas.”  Arról sem beszél, hogy a románok egyéni fogyasztása már 2016 –ban utolérte a magyarokét, és az ottani – nálunknál arányaiban nagyobb – béremelések miatt mára már el is kerülhette azt! (Lásd: https://www.portfolio.hu/gazdasag/utolerte-a-roman-eletszinvonal-a-magyart.253843.html ) (Ezt még látni fogjuk az Eurostat jelentésében!) Arról sem beszél a „magyar” miniszterelnök, hogy Romániában bruttó 70% -al nőttek a minimálbérek 2010 évhez viszonyítva! (Lásd: https://www.portfolio.hu/gazdasag/nagyon-gyorsan-nonek-a-berek-romaniaban.270611.html ) Arról sem beszélt, hogy jövőre az adózási jogszabályok változása következtében csökken-, vagy meg is szűnik a cafeteria, mely további keresetcsökkenést, és így vásárlóerő csökkenést is fog okozni Hazánkban!

Demográfiai mutató: Készséggel elismerem, hogy a gyermekvállalási mutató 2011 óta nő! Azonban, ha azt is hozzászámítom, hogy a magyar termékeny (szülőképes) korosztály jó része (kb. 800 ezer fő) külföldön tartózkodik, és ha tudom, hogy mintegy 80 ezer magyar bébi született 2010 óta külföldön, akkor joggal merül fel bennem az a gyanú, hogy ez a szám főleg a cigány lakosság termékenységének következtében emelkedik, feltéve, ha Orbán nem számítja bele, a külföldön születettek, és így feltehetően a kettős állampolgárokat is!!  Nos, ha a cigányokra gondolok: kell ez nekünk? Még több eltartott… (Lásd: https://index.hu/belfold/2017/07/04/elvandorlas_szuletes_statisztika_lmp/ )

11:30 –tól Orbán „vágyálmai” következnek, melyekhez egyelőre – a terjedelem miatt – nem akarok kommentárt fűzni, pedig azt nagyon is megérdemelné, hiszen azok 2030 -ig történő megvalósítása, a szükséges – kormányzaton függő – feltételek megteremtésének teljes hiánya miatt, nem csak irreálisak, de nevetségesek is!

A nagyképűség-, az ország gazdasági- és nemzetközi politikai súlya felismerés hiányának a csúcsa, mikor Orbán (12:30 –tól) kijelenti: „A legfontosabb a mostani hely szempontjából nézve, az a tervünk, hogy újjá építsük az egész Kárpát-medencét!” Mondja ezt azt követően, hogy pár nappal korábban Izraelben járt, ahol meghallgatta Netanjahu zsidó miniszterelnök neki szóló parancs-kihirdetését! Az ottani fogadtatás módjáról már beszámoltunk ITT a cikk vége felé! (Mint látható, fenti kijelentése után vakarja is a fejét, tehát amit ezt követően mond, azt feltételezhetően maga is kényszer hatása alatt teheti! ) Kirívóan érdekes, amit megfogalmaz: „Van egy ajánlatunk a szomszédaink számára! Ajánlatunk abban összegezhető, hogy kössük össze, immáron végre és komolyan országainkat egymással! Kössük össze az országainkat gyorsvasúttal, és autópályákkal! Mégis csak szégyen, hogy ilyen összeköttetés nincs: …És, ha nem tűnt volna fel, itt olyan felsorolás következik, melyből kimaradnak a szomszédos országok pl. fővárosai is, helyettük, csak a Trianon előtti határokon belül elhelyezkedő ősi magyar városokról van szó! (De az emlegetett városok közül egy sincs, amely pl. Szerbiában helyezkedne el!) Vagyis csak a szomszédos országokhoz tartozó területrészekről beszél! Ezek a mondatok hosszútávra megalapozhatják nézeteltéréseinket a szomszédos országokkal, hiszen azok vezetése és főleg a közvélemény számára az orbáni mondatok nem is érzékelhetők másként, mint soviniszta, irredenta módon! Orbán ezen megnyilvánulása, ráadásul a ma Romániához tartozó Székelyföldi Tusnádon, csak arra jó, hogy a Trianon előtti és a jelenlegi határainkat sem ismerő „klaviatúrát nyomogató fotel hazafiak” vitorlájából kifogja a szelet, miközben a magyarság fennmaradását kockáztatja, nem is kicsit! Ha azt is hozzáteszem, hogy manapság Erdély adja a már minket is meghaladó román GDP 60-70% -át, elképzelhető mit szólnak mindehhez a románok! Ezen orbáni gondolatok miatt várható, hogy az ukránok és románok fel fogják gyorsítani a magyarság beolvasztását a többségbe! A még szülőföldjükön megmaradt külhoni magyarok, Orbán beszédének következményét a saját bőrükön fogják megérezni!  Magyar lévén, ráadásul realista magyarként, én tiltakozom a külhoni magyarság, majd a Hazánkon belüli magyarok bármely eszközzel történő ellehetetlenítése, kipusztítása ellen, melyek az orbáni gondolatok utóhatásai lehetnek, vagy az I. világháborúhoz hasonlóan egy újabb világégéshez vezethetnek, mely ismételten Közép-Európából indulhat ki! (Előbb-utóbb, kényszerből meg fogom írni a trianoni szégyenletes békediktátum felülvizsgálatára vonatkozó véleményemet, ami ugyan realista lesz, de egy „fotel hazafi” számára biztosan nem lesz elfogadható, sőt minden leszek, csak magyar nem!) Azt nem tudom, hogy a „ne figyeljenek oda arra, amit mondok, egyetlen dologra figyeljenek, amit csinálok…” beidegzésű miniszterelnök ezeket a mondatokat miként fogadtatta el, úgymond a “vendéglátó” román vezetéssel, azt sem tudom, hogy ezek a mondatok csak hazai vizekre szólnak e, de azt tudom, súlyosak lehetnek a magyarság számára!

Gondoljunk már végre bele: mit szólnánk, ha Gyulán, a magyarországi román kisebbség központjában megjelenne Románia miniszterelnöke – nagyszámú romániai román kíséretében -, és arról beszélne előttük mennyire fontos lenne egy gyorsvasút megépítése, Gyula és Románia között! Amit persze vastaps követ. Izgalmas a kérdés, annál is inkább, mert a magyarországi román közösség nem tekinthető öregedő népcsoportnak -velünk ellentétben -, így igény lehet arra, hogy fokozottabb legyen a kapcsolat köztük és az “anyaország” között!  Mit gondolna ezek után az a magyar, aki még tudja, hogy a románok a trianoni határok meghúzását a Tisza vonalában képzelték el? A legkevesebb hatása az említett eseménynek az lenne, hogy egyre több és több atrocitás érné a magyarországi románokat, de belpolitikai viharok is kialakulnának!

A következőkben Orbán, Közép-Európa felépítéséről beszél. Már maga a szóhasználat is nonszensz, nem is kívánok vele foglalkozni, hiszen Közép-Európa társadalmai több ezer év óta is léteznek! (Mondjuk, ezt egy miniszterelnöknek tudnia illene!) Még annyit a „minden … országnak joga van” szófordulatokhoz: igen minden országnak joga van ahhoz is, hogy a történeti alkotmány alapján a pokol fenekére küldjék az esküszegő, hazaáruló kormányokat! De tudnak élni ezzel a jogukkal, miközben minden fellelhető eszközzel akadályozzák a politikusai, hogy saját érdekeiket egyáltalán felismerjék honpolgárai? Egyébként kíváncsi lennék, mit szólnak „Közép-Európa felépítéséhez” szomszédjaink, akik három hatalom befolyása alatt vannak? (Románia, Ukrajna az USA, Szerbia Oroszország, és többi az EU befolyása alatt.) különösen izgat a kérdés: vajon Közép-Európát ők is „magyar” vezetés alatt képzelik felépíteni? Aligha… Tönkremenni nem akarhatnak!

Amit a „magyar”miniszterelnök a világ gazdasági- és politikai hátteréről elmond azzal 95%-ban egyet is értenék, ha nem emelné ki Izrael stabilitásának fontosságát! Annak az Izraelnek, aki Európa nyakára küldte a muszlim inváziót! (Ezt a kérdést most ne feszegessük tovább!) Svédország már megkapta tőlük a „megérdemelt” büntetést, a németek, franciák, olaszok és az angolok is, jó úton haladnak szintén e felé. A spanyolok, portugálok, pedig járulékos veszteség lesznek!

Amit Orbán a közös európai hadsereg felépítéséről elmond, azzal tulajdonképpen egyet is értenék, ha nem látnám, hogy a románok, lengyelek, Balti államok az USA katonai befolyása alá kerültek! Én sokkal jobban örülnék egy jól felépített és jól felszerelt önálló magyar hadseregnek, mely mögött egy Svájcihoz hasonlóan kiképzett tartalékos haderő is áll! Ugyanis senki – sem a NATO, sem a majdani EU közös hadsereg – nem fog megvédeni minket attól, hogy egy másik tagállam ránk ne támadjon, ha az érdekei éppen azt kívánják! Ez esetben sem jelenleg a NATO, később az EU közös hadserege sem, fog minket védőszárnyai alá venni, hiszen ugyanannak a szövetségi rendszernek vagyunk/leszünk részesei! Ennek veszélye bizony fennáll, különösen a „magyar” miniszterelnök – külföldi szemmel – sovinisztának, irredentának értékelhető fenti beszéde után, amit ki tudja mi követ még a jövőben!

Megdöbbenéssel konstatáltam, hogy Orbán, az Európai Bizottság jövő év májusáig szóló mandátuma és az új bizottság felállása kapcsán, mértéktelen optimizmussal rendelkezik ez ügyben a jövőre nézve! Úgy tesz, mintha nem tudná pl.: Jean Claude Junckert sohasem választották be az Európai Parlamentbe! Ennek ellenére az Európai Néppárt – melynek a Fidesz is tagja – javaslatára, az Európai Tanács delegálta az Európai Bizottság élére, amit az Európai Parlament nagy többséggel el is fogadott! Ugyan David Cameron brit miniszterelnök és Orbán Viktor ellenezte a jelölését még az Európai Tanácsban, azt figyelmen kívül hagyták! (Kapta is Orbán ezért Junckertől a taslikat, ha még emlékeznek rá!)

Tették azt annak ellenére, hogy Juncker előbb Luxemburg pénzügyminisztereként, majd miniszterelnökként is, igen sok kétes pénzügyi ügyletbe bonyolódott, és ugyancsak közismertek voltak alkoholista hajlamai is. De a zsidóknak pont ilyen szétesett emberre volt/van szüksége Európa vezetésére. Ha valakinek, hát pont Orbánnak pontosan tudni kellene, hogy a zsidók Janus-arcú politikát folytatnak! Tehát nem lesz lényeges változás az Európai Bizottság jövőbeni politikájában sem – a muszlim invázió is, ugyan látszólag kisebb léptékekkel, de folytatódni fog – ugyanakkor, egy darabig, engedélyezett lesz Orbán számára a másként gondolkozás elve, de csak addig, amíg az a zsidó Kárpát-medence felépítése érdekeinek megfelel! Ha ezt a miniszterelnökként képtelen felfogni, akkor már megértem miért is kezelik időnként egy svájci pszichológián!

Orbán, a liberális Európáról szóló értékelésével egyetértek! Igaza van, amit csak azzal egészítenék ki, hogy kormányzati cenzúra itthon is van, Hazánkban is zajlik a demokráciának nevezett valami megcsúfolása – elég, ha csak a 2/3 os törvényekre gondolok – muszlim bevándorlás itt is érzékelhető, még akkor is, ha ezt tagadni próbálják! Elég Budapesten egy sétát tenni, hogy ez utóbbi világos legyen! Visszatérve a demokrácia megcsúfolásához: Milyen választási törvény az, mely nem csak engedi, de támogatja is a határainkon túl élő magyarság szavazati jogát, miközben a külföldön dolgozó magyarokat minden eszközzel távol tartani igyekszik az országgyűlési választásoktól?  Miért nem engedik, hogy ők is levélszavazatok útján gyakorolhassák jogaikat? Milyen törvényi javaslat az olyan, amely az alapvető emberi jogok között szereplő gyülekezési jogot csorbítani igyekszik? (Lásd: http://magaspart.hu/visszatert-a-rakosi-korszak-ez-mar-nem-vicc/ ) Az vajon nem a szólásszabadság megcsúfolása, hogy a korábbi ellenzéki médiumokat előbb ellehetetlenítik, majd megveszik Orbán emberei? Az nem a szólásszabadság megcsúfolása, hogy pl. az M1 hírcsatornán csak a kormánypropaganda megy, ott alig kapnak szót az ellenzék képviselői? És még hosszan lehetne sorolni, mit tesz a Fizess párt, a demokrácia felszámolása érdekében!

Az időnként igazsákokra, részigazságokra, de leginkább ködösítésre és hamisításra épülő orbáni beszéd „legszebb” mondata így hangzik a Kárpát-medence felépítése kapcsán (12:57 –től): „Újra erősek vagyunk, elszántak vagyunk, bátrak vagyunk, van erőnk, van pénzünk, vannak erőforrásaink.” Úgy vélem, Orbán saját magára, Mészárosra, Csányira, Tiborczra, stb. gondolhatott akkor, amikor a fenti mondat elhangzik a szájából! Egy ország akkor erős, ha gazdag is, de akkor gazdag csak, ha állampolgárai is gazdagok! Ebben az országban viszont a lakosság legalább harmada nyomorog, esetleg még adósrabszolga is, napról napra él, és megtakarításai sincsenek! Javaslom a miniszterelnöknek: öltsön álruhát, mint tette azt anno Mátyás király, menjen le a legközelebbi piacra, és nézze meg, miként sóvárognak emberek a húsos pult előtt, figyelje meg a zöldségesnél bevásárló háziasszonyt, aki előbb az árat kérdezi meg mielőtt venne valamit, és nézze meg mennyi szatyorban van pl. marhahús, mennyi szatyorban van egy kilónál több húsféle, vagy mennyire van tele az gyümölccsel? Meg fog lepődni! De elég lenne az Eurostat 2018. június 19. –én kiadott jelentésének ismerete is, melyből látható, hogy a tényleges egyéni fogyasztás (AIC) tekintetében Horvátországot alig,  Bulgáriát meggyőzőbben előzzük meg az EU országai közül! Románia már előttünk jár! A hivatkozott dokumentum: http://ec.europa.eu/eurostat/documents/2995521/8990152/2-19062018-BP-EN.pdf/7e1595c1-b0d3-4318-a107-fae1bda3cb5c    2. oldalán található táblázat azt mutatja meg, hogy amennyiben az EU átlagát 100% -nak tekintjük, ehhez képest az egyes tagállamokban ez mennyi százalékot jelent! Az AIC oszlop jelöli a tényleges egyéni fogyasztást! Ha ennyire szegények vagyunk, és Orbán szerint mégis “van pénzünk“, akkor azt vajon mire költjük el, ha nem azokra az állampolgárokra akik azt a pénzt megtermelték?

Végül Orbán Viktor beszédéből idézem a szövegben jól elbújtatott, nekünk szóló figyelmeztetést! (6:20 – 7:59 között!)

És 2018 –as kétharmados győzelmünk pedig nem más, mint felhatalmazás egy új korszak kiépítésére. … És mi tagadás, szeptembertől nagy változások előtt állunk!”

És ha megfigyelik: a “nagy változások előtt állunk” szókapcsolat előtt nincs jelző! Nem mondta Orbán, hogy pozitív változásokra számíthatunk, pedig ez idáig mindig ilyenekkel hitegetett bennünket! Amit az új korszak kiépítése kapcsán – elég zavarosan – megfogalmaz, én abban sem látok számunkra kedvező iránymódosulást, inkább veszélyt érzek.

Orbánt ismerve: csak a szeptemberi nagy változások kellenek még nekünk! Ha belegondolok, hogy a Tusnádfürdőn elmondott beszéde előtt úgy egy héttel Izraelben járt, és ott megkapta az ukázt, én semmi jóra nem számítok! Sokba fog még kerülni nekünk, a már borítékolhatóan zsidó Kárpátmedence felépítése!

Madarász László

2 Hozzászólás “Véleményem Orbán Viktor Tusnádfürdőn elmondott beszédéről

Kommentare sind deaktiviert.